Vajna Tímea mínuszban hozta ki az Andy Vajnától kapott örökségét: Többmilliárdos veszteséget hozott össze 2020-ban

Távolodik az örökségétől Andy Vajna özvegye.

Több mint 4,7 milliárd forint veszteséget mutatott ki az az AV Perfect Kft. vagyonkezelő cég, amelybe Andy Vajna egykori filmproducer és kaszinókirály csoportosította az özvegyének, Vajna Tímeának szánt – a hagyatéki végzés szerint – 123 millió dolláros örökségét

– írja a 24.hu.

A cég 2020-as beszámolója szerint a mínuszt az árfolyamveszteség okozta.

A beszámolóból ugyanis kiderült, hogy az éves mérlegből hiányzik egy korábban szereplő 130 millió dolláros befektetett eszköz. Az AV Perfect ugyanis eladta az amerikai Cinergi Pictures Entertainment Inc.-ben tulajdonolt részvényeit.

A vagyonkezelő azonban bevételt nem mutatott ki, kapcsolt vállalkozással szembeni követelésként tartja nyilván, és úgy fest, hogy a vételár nem érkezett meg a mérlegzárásig.

A Cinergi volt Vajna delaware-i offshore érdekeltsége, amibe luxemburgi és amerikai offshore vállalatokon keresztül folyhatott a magyar kaszinók nyeresége a tengerentúlra.

A 16 millió dolláros veszteséget ugyanakkor a cég eredménytartalékába helyezték, így azt nem a tulajdonosnak kell állnia.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek