Melyek a nappali szoba alapvető bútorai?

Ha lakásfelújításon töri a fejét, vagy netán egy új lakásba költözik, a nappali be- vagy újrabútorozása lesz az egyik legfontosabb kérdéskör.

Mivel a klasszikus stílusjegy folyamatosan a trend része, ezért nem lesz nehéz dolga a vásárlásnál, pusztán néhány alapvető szempontot kell mérlegelnie.

Az első lépések

Mielőtt nekifogunk, érdemes mindent alaposan eltervezni. Ehhez már nagyon jó tervezőprogramok léteznek, amelyek a szoba alaprajzának paramétereivel segítik a végső enteriőr kialakítását.

A vásárlás előtt mindent pontosan ki kell mérni, nehogy a szállítók szembesüljenek azzal, hogy a megvásárolt kanapéágy egy centi híján nem fér be a szobaajtón.

Az ablakok méretét és tájolását is figyelembe kell venni. Bizonyos tárgyaknak – pl. tévé vagy egyes növények – nem tesz jót, ha folyamatosan süt rájuk a nap.

A döntést meghatározó tényezők

A nappali befogadóterülete az első, amelynek mentén kell haladni a kiválasztásban. Ha egy kis garzonlakásról van szó, amelyben a nappali egyben a dolgozó- és a hálószoba is, más szempontok kell, hogy érvényesüljenek, hiszen a nappalinak estére alkalmasnak kell lennie az éjszakai alváshoz is.

Másik figyelembe veendő jellemző, ha olyan kialakítást szeretnénk, amelyben a nappali egyben az étkező, valamint egy légtérbe van építve a konyhával is, azaz az elnevezés szerint amerikai típusú. Ilyenkor a nappali mindenképpen kiegészül egy étkezőasztallal is.

Meg kell nézni azt is, hogy nagyjából hány fő fogja használni azt a nappalit. Érdemes mindenkit megkérdezni az igényekről, elvárásokról. Akár még a legkisebbek is tudnak mondani számunkra meglepő ötleteket. Természetesen a végső döntés a miénk és ebben az esztétikum, a falakhoz színben és formában való illeszkedés is meghatározó.

A nappali klasszikus bútorai

Minden nappaliba szokott kerülni szekrénysor. Használattól függően kisebb, szellősebb darab, vagy pedig könyveknek, egyéb tárolásra több polccal rendelkező szekrény, amelynek lehetnek zárt, üveges vagy nyitott részei.

Ha a lakás rendelkezik külön hálószobával, akkor a nappaliba, az alapterülettől függően kerülhet egy kanapé garnitúra, amelynek akár a 3+2+1 személyes változatai között is válogathatunk.

Ha a nappali egyben a hálószoba is, akkor érdemes elgondolkodni a többfunkciós kanapéágyakon is. Attól függően, hogy milyen gyakran használatos éjszakai alvás fekhelyeként, úgy határozhatunk a kinyitható vagy a kihúzható változat mellett. Mindennapos használat esetén a kinyitható változat ajánlott a gerinc megfelelő alátámasztása miatt.

Ha nincs sok lehetőség a nappaliban tárolásra alkalmas szekrények elhelyezésére, akkor javasolt az ágyneműtartóval felszerelt kanapéágy.