Dobrev Klára: Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse, nem leszünk kínai gyarmat

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint ellenzéki oldalon nem Gyurcsány-kérdés van, hanem Orbán- és Fidesz-kérdés.

Nagyinterjút adott a Telexnek Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje, aki többek között beszélt arról is, jelöltsége évekkel ezelőtt megfogalmazódott a párton belül, és elmondása szerint nem férje, Gyurcsány Ferenc ötlete volt az, hogy szerepet vállaljon a politikában.

„A szakmai tapasztalat és tudás, amit az elmúlt évtizedekben megszereztem, pontosan az, ami kell a Fidesz utáni sikeres kormányzáshoz. Az elmúlt évtizedeket az államigazgatásban töltöttem. Dolgoztam a magyar közigazgatásban és tanácsokkal láttam el számos más ország kormányát. Láttam jól működő, és láttam szétesett államokat is. És azt is láttam, hogyan lehet felépíteni egy szétesett közigazgatást”

– mondta Dobrev, aki hozzátette azt is, látja magát Magyarország első női miniszterelnökeként, hiszen szerinte az ország ugyanúgy készen áll női miniszterelnököt megválasztani, mint bármelyik környező állam.

„Ez az ország egyszerre vágyik békére és határozottságra. Egyszerre vágyik empátiára, és olyan erőre, amely szükség esetén drasztikus is tud lenni.

Ez a kettősség természetesen megvan, és ennek a kettősségnek egy nő pontosan ugyanolyan jól meg tud felelni, mint egy férfi”

– jelentette ki.

Dobrev Klára beszélt arról is, hogy mik a tervei miniszterelnökként, így kiderült, habár rengeteg feladat vár rájuk, és ezekkel a kihívásokkal kapcsolatban már kész terveik vannak, ő három területet tart a szívügyének: így főként az, hogy növeljék a családi pótlékot, a nyugdíjszámításnál visszaállítsák a svájci indexálást, és főként, hogy a kezdjenek valamit azokkal a milliárdos vagyonokkal, amelyek az elmúlt években felhalmozódtak.

„Paloták nőttek ki a semmiből magánrepülőgépekkel, jachtokkal, és még nem is tudom, mivel. Ez a puszta adózásnál többről, ez az igazságosságról szól. De ugyanígy elsők között kell lépni az egészségügyben és az oktatásban is”

– mondta ezzel kapcsolatban Dobrev.

A miniszterelnök-jelölt másik két szívügyének az államigazgatás visszaépítését, illetve az ország nemzetközi tekintélyének visszaállítását tartja.

„Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem leszünk kínai gyarmat. Afrikában és Dél-Amerikában ezer példát láttunk olyan típusú ügyletekre, amelyeket Orbán mostanában kötött”

– közölte a DK politikusa.

Elmondta azt is, habár az országjárása idején kapta el a koronavírust, ő – a Fidesz vádjaival ellentétben – nem fertőzött meg senkit, mindenhol betartotta a járványügyi szabályokat. Arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát a Sinopharm vagy a Szputnyik vakcinájával, azt válaszolta:

„Én kifejezetten az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által hitelesített oltóanyaggal oltatnám be magam, az édesanyámat, és a gyerekeimet”.

Ezt Dobrev azzal indokolta, hogy még az EMA sem tudja pontosan, mennyire hatásosak a keleti vakcinák, mivel nincsenek pontos adataik róla. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a DK nem a vakcinák származási helyét nézte, amikor tiltakozott a kínai vakcina ellene, hanem azt, hogy az erre a célra létrehozott és a politikától független szakhatóság bevizsgálta-e a vakcinát vagy sem.

„Amikor a mostani kormány megbízható vizsgálati eredmények híján vásárol vakcinát, az olyan, mintha a magyarok életét feltenné a rulettre.

Ha a golyó a piroson áll meg, szerencséje van, ha a kéken, nemzeti tragédia. Ez nem felelőtlen, hanem ez bűnös kormányzás” – mondta.

A magyar sajtó helyzetével kapcsolatban elmondta, úgy véli, az elmúlt egy évben a sajtószabadság hiányába is belehaltak emberek Magyarországon, és a 27 ezer ember halálának egy része azért következett be, mert az orvosoknak tilos volt nyilatkozni, az újságírók nem mehettek be a kórházakba, hogy bemutassák a valós helyzetet.

„A sajtószabadság nem csak egy divatos fogalom. Ahol nincs sajtószabadság, ott nem lehetséges jó kormányzás sem”

– jelentette ki Dobrev Klára, aki szerint ha a Kossuth Rádióban az ellenzék is ugyanannyi felületet kapott volna, mint Orbán, akkor „nemhogy kétharmada nem lenne, de választást sem tudott volna nyerni”.

Az interjú során felmerült az a kérdés is, hogy Gyurcsány Ferenc olyan tanácsadó lesz-e számára, mint Habony Árpád Orbán Viktornak.

„2022-től Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő lesz, mint sokan mások”

– válaszolta ezzel kapcsolatban Dobrev, hozzátéve, Gyurcsány mellett sokat fog beszélgetni Fekete-Győr Andrással, Jakab Péterrel, és a többi vezetővel is.

„Meghallgatni, megérteni, megbeszélni és utána dönteni – ez lesz az új kormány munkamódszere” – tette hozzá Dobrev Klára.

Elmondta, a Fidesz azért tartja továbbra is hatásosnak a „gyurcsányozást”, mert „semmi más nem jut eszébe”, ám szerinte Gyurcsány árnyéka nem tarthatja távol az ellenzéki szavazókat, mert

„nincsen Gyurcsány-kérdés az ellenzéki oldalon. Orbán-kérdés van és Fidesz-kérdés van”.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek