Vezetőszerkesztőt újított a Pesti TV — UFO-kalandokba is keveredett már a Fidesz-aktivista (+videó)

Megfelelő embert a megfelelő helyre.

George Spöttle Fidesz-aktivista, „migrációs szakértő” lett a Pesti TV új vezetőszerkesztője — írta meg csütörtökön a Média1.

Spöttle onnan lehet ismerős, hogy Szentesen a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz színeiben indult, és 20 százalékponttal ki is kapott az ellenzéki jelölttől.

Korábban pont a Pesti TV-ben úgy nyilatkozott, hogy tagja és aktivistája is a Fidesznek.

Ha még mindig nem tudtad beazonosítani, akkor fontos adalék lehet, hogy az UFO-kkal kapcsolatban is volt egy nem nagyon értelmes nyilatkozata korábban.

Először azt mondta, elvitték a földönkívüliek, aztán azt, hogy kiforgatták a szavait.

A kormánymédia gyakran szólaltatta meg Spöttlét mint migrációs szakértőt, ami az ufós beszólása után nyer valamilyen értelmet.

Huth Gergely programigazgató szerint

„elsősorban kreatív tudása és nemzetközi kapcsolatai miatt esett Spöttle-re a Pesti TV választása”.

Hozzátette, a kinevezéstől is azt remélik, hogy a Pesti TV „ígéretesen alakuló nézettségét” tovább tudják növelni.

Itt az emlékezetes UFO-nyilatkozat:

(kiemelt kép: PestiSrácok)

 

Valódi Hírek