Most érkezett: Megszólalt a MOK az egészségügyi dolgozók lehallgatásával kapcsolatban

Az OKFŐ tévedésből küldte ki a levelet, nem úgy gondolták.

Mi is megírtuk, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa pénteken egy birtokába jutott dokumentum alapján azt írta, a rendőrség megbízhatósági vizsgálat alá akarja vonni az egészségügyi dolgozókat, és aki ezt megtagadja, azt elbocsáthatják.

A feltehetően véletlenül kiküldött nyilatkozat lényege, hogy a rendőrökhöz, a katonákhoz vagy a büntetés-végrehajtásban dolgozókhoz hasonlóan, mivel az egészségügyi szolgálati jogviszony aláírásával már az egészségügyi dolgozók is a rendőrségi törvény hatálya alá tartozó védett állomány tagjainak minősülnek, a törvény értelmében

megbízhatósági vizsgálat alá vonhatóak.

Az üggyel kapcsolatban nem sokkal ezelőtt a Magyar Orvosi Kamara is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, a kiszivárgott dokumentumról szóló hír „komoly és érhető felháborodást okozott”. Az abban foglaltak pedig a MOK elnöksége szerint is komoly jogi aggályokat vetettek fel.

„Az ügy tisztázása érdekében felhívtuk a Nemzeti Védelmi Szolgálat Főigazgatóját. A Farkas László dandártábornok által adott tájékozgató alapján kiderült, hogy nincs ilyen előírás és nem is lesz, az Országos Kórház Főigazgatóság adminisztrációs tévedéséből ment ki a levél.

Az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozó dolgozóknak nem kell ilyen nyilatkozatot kitölteni, nincs is jogalapja, tévedés volt a kiküldése”

– közölte a Kamara a nyilatkozattal kapcsolatban, amit a felháborodás miatt végül az OKFŐ vissza is vont.

Valódi Hírek