Dobrev Klára miniszerelnök-jelölti indulását szorgalmazza a neves közgazdász

Dávid Ferenc szerint „a rénszarvasvadászok országában üdítő jelenség lenne a miniszterelnöki székben egy felkészült, határozott, elegáns hölgy”.

Az Európai Parlament magyar alelnökének miniszterelnök-jelöltként való indulását szorgalmazza legfrissebb cikkében Dr. Dávid Ferenc közgazdász, a VOSZ korábbi főtitkára.

A szakember elmékeztet rá, hogy Dobrev Klára alig harmic évesen már főosztályvezető-helyettesként a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd 2002-2004 között a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett.

„A közgazdasági és jogi végzettséggel rendelkező, valamint több idegen nyelven beszélő hölgy tehát rendelkezik államigazgatási gyakorlattal, és már uniós csatlakozásunk előtt foglalkozott a közösségi források elosztásának elméletével és gyakorlatával.

A félbehagyott közszolgálati pályát követően, elsősorban a család tulajdonában lévő vállalkozást irányította, amelynek 2009-től vezérigazgatója.

Dobrev Klára tehát szerzett ismereteket a központi államigazgatás területén, de az üzleti szektor légkörét is jól ismeri.”

– írja Dávid Ferenc, ellenpontként hozzátéve, hogy

„Hazánk három legmagasabb közjogi méltósága közül egyik férfiú sem dolgozott egyetlen percet sem kormányhivatalban, de a vállalati szféra levegőjét sem szívták.

Harminc éve elnökösködnek itt és ott, de magán és állami tulajdonú vállalkozásnál csak vendégségben jártak. A Parlament és a Sándor Palota védettségében viszont rendkívül magabiztosak.”

Dávid Ferenc méltatja Dobrev Európai Parlamentben végzett munkáját, valamint

„nyitott és vitára kész”

habitusát, majd hozzáteszi:

„Sokat azt mondják, hogy az előválasztást színesíti, ha egy hölgy részt vesz a versenyben. Azt is beszélik, hogy előnyt jelenthet, ha egy többgyermekes édesanya ringbe száll.

Kérges szívű jegyzetíróként én ezzel sokat nem foglalkozom, mert engem elsősorban az alkalmasság (szakmai, emberi) és az eddig leadott, illetve a várható teljesítmény befolyásol a véleményalkotásban.

Azt persze nem tagadom, hogy a rénszarvasvadászok, ketrecharcosok és B-közép látogatók országában szerintem üdítő jelenség lenne a miniszterelnöki székben egy felkészült, határozott, elegáns és mosolygós hölgy.”

Dávid Ferenc teljes cikkét a Hírklikk oldalán találod, >>IDE KATTINTVA<<.

Valódi Hírek