A kormány a veszélyhelyzet meghosszabbításával torpedózná meg az előválasztást — Megszólalt az ellenzék

Számoltak azzal, hogy a kormány keresztbe akar majd tenni az előválasztásnak.

„Az ellenzéki szövetség pártjai felkészültek arra, hogy az előválasztást a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként figyelembe véve, a hozzáférés legteljesebb módja mellett a meghosszabbított veszélyhelyzet ideje alatt is megtartsák”

– közölte a hat ellenzéki párt (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP) szerda délután a közösen kiadott közleményében.

A kormány ugyanis a kormány ugyanis kedden késő este nyújtott be egy törvényjavaslatot arra vonatkozóan, hogy a parlament őszi ülésszakának kezdete utáni 15. napig, azaz szeptemberig nyújtaná meg a veszélyhelyzetet.

Illetve ezzel együtt a rendeleti kormányzást és többek között azt az intézkedést is meghosszabbítanák, hogy ne lehessen választásokat és népszavazást tartani.

Az ezzel kapcsolatos közleményükben az ellenzéki pártok azt írták, számoltak azzal, hogy a járvány miatt különleges körülmények között kell megszervezni az előválasztást, amelynek lebonyolításakor a legfontosabb szempontnak a biztonságot tekintik.

Másrészt arra is felkészültek, hogy a kormány a járványhelyzettől függetlenül is megpróbálja megnehezíteni az előválasztás megszervezését.

„A Fidesz ugyanis a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán is kettős beszédet folytat: az új vírusvariánsok miatt elengedhetetlennek tartják a fokozott védekezést, ugyanakkor telt házas futballmérkőzések megszervezésére készülnek.

Az ellenzéki pártok készen állnak arra, hogy a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként kezelve megtartsák az előválasztást. Lehetőség lesz a részvételre és a szavazásra, így a választók számára továbbra is biztosított lesz, hogy dönthessenek arról, kik legyenek a Fidesz kihívói.

A 2021-es előválasztás az új magyar demokrácia megteremtésének első lépése lesz. Számítunk a változást akaró többségre, akiknek lehetővé tesszük, hogy biztonságos körülmények között, szabadon élhessenek a választás lehetőségével”

írták a szövetségre lépett ellenzéki pártok.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/21/fideszes-polgarmesterek-kovetelik-az-ellenzektol-hogy-fuggesszek-fel-az-elovalasztasi-kampanyt

Valódi Hírek