Drámai videó mutatja meg, hogyan rogyott térdre az Orbán által kiszipolyozott egészségügy egy járványtól

Ezért nem engedik a médiát a kórházak közelébe.

„Annyira kevés az ápoló, hogy bőven elfér mellettük az önkéntes”

mondta Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke a 444.hu keddi videójában.

Szijjártó már többször nyilatkozott a sajtónak az egészségügyi rendszerben tapasztalható valóságról, amelyet a kormány és annak médiája eltitkolni igyekszik.

Legutóbb egy interjúban azt mondta: aki hallgat, az maga is bűnrészessé válik. Ő volt az is, akinek indíttatására néhány hete önkéntesek toborzásába kezdett a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete, erről mi is beszámoltunk.

Az önkénteseket nem szakképzett ápolói feladatokra keresték,

a szükséges ismeretek elsajátításához párórás tréninget nyújtottak.

A MOK megyei szervezetének vezetősége körbekérdezte a kórházakat, hogy szükség van-e a már kiképzett önkéntesek segítségére, de mindeddig nem merték őket fogadni az intézmények: nem zárkóznak el, de

félnek, és várják a központi iránymutatást.

A szervezők ezért tárgyalásokat kezdeményeztek az Országos Kórházi Főigazgatósággal az önkéntesek bevetése érdekében.

Most a 444.hu videójában mondta el, pontosan mit is csinál egy önkéntes, és miért van rájuk égető szükség jelenleg (és lenne a járványtól függetlenül is) az egészségügyben.

A videóban elmondta, hogy az önkéntesek bevetésére ugyan még nem bólintottak rá „odafönt”, de neki orvosként nem az a kötelessége, hogy a politikához igazodjon, hanem hogy életeket mentsen, ezért folytatják az önkéntesek képzését.

Egy önkéntest akár négy óra alatt is fel tudnak készíteni, és életet is menthet a jelenlétük. Szijjártó kiemelte: ha zöld lámpát kapnának, pár nap alatt akár 1000 önkéntest is ki lehetne képezni, akikre

a járványtól függetlenül is hatalmas szükség lenne az egészségügyben.

Videó:

 

Valódi Hírek