Kiderült: Egy kisebb városnyi ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés következtében

Szomorú adatok.

Nyilvánosságra hozta a napi fertőzöttségi adatokat a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Az adatok alapján az igazolt — tehát érvényes teszttel rendelkező –, a járvány első hulláma alatt megfertőződött emberek száma átlépte a 750 ezer főt.

Az elmúlt 24 órában 205, többségében idős, krónikus beteg halt meg a fertőzés következményeként. Az elhunytak száma továbbra is igen magasnak mondható. Mára a fertőzés következtében meghaltak száma átlépte a 25.000 főt:

mindösszesen 25.184 személy halálát okozta a koronavírus, azaz egy kisvárosnyi embert veszítettünk el a járvány miatt.

A tegnapi nap folyamán 3706 új pozitív esetet azonosítottak. Jelenleg 8445 főt ápolnak kórházban, közülük 1051 fő gépi lélegeztetésre szorul. „A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos” — írták közleményükben.

Minden harmadik ember megkapta a koronavírus elleni vakcinák első dózisát, azonban fontos kifejezni, hogy kétdózisú vakcinák esetén csak a második adag nyújt kellő védelmet a fertőzés ellen. Ez idáig 1.385.898 fő kapta meg a második adagot,

ez a teljes lakosság mindössze 13,7%-a.

Április 19-én, hétfőn nyitnak az óvodák, valamint az általános iskolák alsó tagozatai. Mindemellett azonban

más védelmi intézkedések hatályban maradnak,

köztük például a kötelező közterületi maszkviselés, valamint az este 10 és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalom is.

(koronavirus.gov.hu/Nyugati Fény)

 

Valódi Hírek