Megvan az ellenzéki előválasztás menetrendje

A tervek szerint szeptember közepén lesz az első, míg október elején a második forduló.

Elkészült az ellenzéki előválasztási menetrend, egy héten belül megalakulnak a helyi előválasztási bizottságok mind a 106 egyéni választókerületben – értesült a Debreciner.

A lap információira hivatkozva azt írja, az együttműködő hat ellenzéki párt (DK, Momentum, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd) elnökei létrehozták az Országos Előválasztási Bizottságot (OEVB), amely az előválasztás legfőbb operatív irányító szerve lesz.

A testületbe a következő személyeket Sebián-Petrovszki Lászlót (DK), Szabó Gábort (Jobbik), Hanák Gábort (LMP), Molnár Zsoltot (MSZP), Hajnal Miklóst (Momentum), illetve Kocsis-Cake Oliviót (Párbeszéd) delegálták.

Emellett a pártok elfogadták az előválasztás menetrendjét is, amely a Debreciner értesülései szerint így fog alakulni:

  • Július 26-tól kérik a jelöltek bejelentkezését, nyilatkozataik leadását, frakcióba jelentkezését
  • Augusztus 23-tól vehetik fel a jelöltek a jelöltségükhöz szükséges aláírások gyűjtőíveit.
  • Szeptember 6-án délelőttig kell leadniuk a jelölteknek a megfelelő számú ajánló aláírást tartalmazó gyűjtőíveket.
  • Szeptember 18. és 26. között lesz az előválasztás első fordulója, ekkor választják az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltek, illetve lehet voksolni a miniszterelnök-jelöltekre is. Aki a képviselőjelölt-jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapja, azt a személyt indítja a 2022-es tavaszi országgyűlési választáson az adott választókerületi mandátumért a hatpárti ellenzéki együttműködés. Ha a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül senki nem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét, vagyis az összes voks felét és annál legalább egy szavazattal többet, akkor második forduló következik.
  • Október 4. és 10. között lesz a második forduló.

A pártok vezetői emellett döntöttek arról is, hogy az OEVB mellett mind a 106 egyéni választókerületben létrehozzák a Helyi Előválasztási Bizottságokat (HEVB), amelyekbe szintén minden párt delegált egy-egy tagot. A HEVB-knek egy héten belül (április 24-ig) meg kell alakulniuk.

A helyi bizottságok legelső feladata az lesz, hogy javaslatot tegyenek, a választókerületükben hány helyszínen és konkrétan hol lehessen majd szavazni akár az első forduló teljes 9 napja alatt, akár csak 1-2 napig.

Az ellenzéki pártok néhány napja elfogadtak egy etikai kódexet is, amely szerint a kampány idején nem támadhatják egymást, és az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében.

Erről bővebben itt írtunk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/14/friss-elfogadtak-az-elovalasztas-etikai-kodexet-az-ellenzeki-partok

Valódi Hírek