A tanár elmagyarázta a miniszterelnök-jelöltségre aspiráló politikusnak, miért rossz nevelési módszer a verés.
Mint ismert: Márki-Zay Péter a gyermekbántalmazást bagatellizáló kijelentéseket tett a napokban. A Partizánnak adott interjújában a politikus arról beszélt: dühből ő maga is többször megpofozta a saját gyerekeit (bár ezt megbánta), illetve nevelési eszközként szerinte belefér az enyhébb testi fenyítés, például a gyerek fenekére csapni.
Az ügyre reagált Homonnay Gergely író, tanár is, akinek nyílt levelét változtatás nélkül adjuk közre alább:
Kedves Márki-Zay Péter!
Három éve volt egy nagy tüntetés. Soha nem felejtem el azt a felemelő érzést, amit éreztem a beszéded alatt. Te voltál az utolsó felszólaló, és arra kérted az embereket, fogják meg egymás kezét. A szeretet hitünk szerint képes arra, hogy árkokat temessen be, hogy megváltoztassa a világ sorsát.
Ezért is volt számomra döbbenetes az a bizonyos interjú, amiből az online térben hatalmas vita kerekedett, de amiből sajnos nagyon sokan megerősítve érzik azt a meggyőződésüket, hogy a megfelelő időben adott pofon egy gyereknek rendben van.
A pofonnal átörökítjük, hogy egy-egy konfliktus megoldására a legrövidebb út az erőszak. A testi fenyítés során a gyerek ráadásul internalizálja az erőszakot mint a szeretet megnyilvánulását.
Nem az indulatból elcsattanó pofonról beszélek, bár azt is el kellene örökre felejteni, hanem arról, hogy – kutatások is ezt bizonyítják – szeretettel, odafigyeléssel többre megy az ember a gyerekkel, aki ha érzi a bizalmat, vakon fogja követni a felnőttet.
Először is szögezzük le, rossz gyerek nincs. A gyerek tükröt tart a felnőtteknek, mert leutánoz bennünket. Persze a szülő bekapcsolja a biztonsági övet, nem szór homokot a másik felnőtt szemébe, a gyerek meg hát, ismerjük….
De soha ne a gyereket hibáztasd. A gyerek nem rossz, csak feszegeti a kereteket, vagy fáradt, lehet frusztrált, ezer dolog lehet amögött, ha “rossz”.
Nem szabad a gyereknek mindent megengedni, hiszen közösségben élünk, a nevelés során a gyereknek ezeket a szabályokat is meg kell tanulniuk, de az angyalok szárnyait töri le egy-egy pofon. És ezek a kis angyalok felnőttként nem fognak szárnyalni. Szorongó, önértékelési zavarokkal küzdő, szeretetet elfogadni nem tudó felnőttek válhatnak belőlük.
De a biztonsági övet be kell kapcsolni, és az is szempont, hogy egy apának vagy anyának sem lesz soha három órája reggel a hátsó ülésen helyet foglaló két ördögfiókává változó kiskorúnak magyarázni okos szóval, hogy biztonsági öv.
Ki lehet találni egy játékot, versenyeztetni lehet őket, ki tudja leggyorsabban bekapcsolni a biztonsági övet. Vegyen részt az apa a játékban, maradjon ő mindig a főnök, de iparkodjon ám, mert a gyerekek olyan részidővel kapcsolják majd be a biztonsági övet, hogy az apának leesik majd az álla.
De ezzel fejlődnek a reflexeik, megtanulhatnak kooperálni, de ami a legfontosabb, a lelkükbe vésődik, hogy egy csapatban játszanak a szülővel – amit hitem szerint Isten rendelt így. Ez a csapat a család, ahol a szeretet feltétel nélküli, ezért a pofon, vagy a verés egyéb formája szerintem Isten ellen való.
A Bethlen volt tanáraként, és tisztelődként mondom, hogy a szülői kéz simogasson, a kar öleljen, és akkor boldogabb, kevésbé szorongó, magát nem leértékelő, szárnyaló generáció nőhet majd fel.
Ez az ország célja is.
Barátsággal, HG
.
