Ezekre figyelj, ha nem elég ügyes a gyerekkéz

Ahhoz, hogy a későbbiekben problémamentesen el tudja sajátítani gyermekünk az írást, fontos, hogy a finommotorikus képességeit is fejlesszük. Ez a folyamat már korán elkezdődik, ennek ellenére főként csak nagycsoportban lesz kiemelten fontos.

Érdemes tehát figyelni arra, hogy hogyan ügyesednek az apró kezek.

A finommotorika lépcsői

Minden készségre igaz az, hogy nem egyformán fejlődik minden gyerekben. A mérföldkövek azonban megegyezőek, és nincs ez másként a finommotorika terén sem.

A csecsemő kezdetben az ökleit zárva tartja, és nagyjából három hónapos korára jut el oda, hogy a korábban zárt öklök már tárgyakat képesek megfogni.

Féléves korban egyik kezéből a másikba veszi át a játékokat, majd kilenc hónapos korában a szájába veszi a megfogott tárgyakat. Az első születésnapot követően lapozza a könyveket, és az apróbb falatkákat csipegető mozdulattal fel tudja venni.

Nagyjából másfél éves kor körül markába fogja a ceruzát, és kezd kialakulni a domináns kéz is. Háromévesen pedig ollóval vág, begombolja a ruháját és szívesen cipzáraz, tépőzáraz.

A villa helyes fogásának ideje körülbelül négy évesen jön el, míg egy ötéves már helyesen fogja a ceruzát, beköti a cipőjét, és a rajzain jól kivehetőek az egyes testrészek.

Mikor kell kiemelten fejleszteni?

A nagycsoportos gyerekeknél a stabil ceruzafogás az egyik legfontosabb. Ha nem szeret rajzolni vagy ollóval vágni, vagy nem tudja a könyv lapjait lapozni egyesével, érdemes fejleszteni a finommotoros képességeket. De ugyanez a helyzet akkor is, ha úgy látjuk, hogy gondot okoznak neki a gombok, cipzár, egy kupak lecsavarása vagy az evőeszköz helyes tartása.

Amennyiben a fentiek alapján ezek fejlesztésre szorulnak, fontos, hogy tudjuk, milyen eszközökkel, módszerekkel lehet eredményt elérni úgy, hogy még a gyerek is örömét lelje benne.

A helyes ceruzafogást szigorral, erőltetéssel nem fogjuk elérni. Ez egy hosszú és bonyolult folyamat eredménye, melyben az idegrendszer fejlődése és a kézizmok erősítése is szerepet játszik. Így nem előremutató megoldás, ha ilyenkor a fejlesztőfüzetek vonalai közé rajzolt alakzataival gyakoroltatjuk a gyermeket.

Mivel fejlesszünk?

Sokkal inkább olyan tevékenységeket kell választani, amelyek megdolgoztatják a kezeket és az ujjakat is. Fontos, hogy a fejlesztés során a nagymozgásoktól haladjunk az egyre aprólékosabb, finomabb mozgást kívánó feladatok felé.

A gyurmázás az egyik legjobb edzés a kis kezek és ujjak számára. A finommotorikus képességek mellett még a kreativitás is fejlődik. Épp így van ez a gyöngyfűzéssel is, ahol nehézségi szint alapján választhatunk a kisebb vagy nagyobb gyöngyök közül.

A festést végezhetjük ujjal vagy vastag ecsettel. Kisebb korban érdemes az A4-esnél nagyobb papíron dolgozni.

A csipesz használatával is játszva fejleszthető a finommotorika. Segítségével szinte bármit szívesen kiválogatnak a kicsik.