Operatív törzs: Úgy alkalmazzuk a kínai vakcinákat, ahogy eddig

Bár a hétvégén maga a gyártó is elismerte, hogy a vakcina hagy maga után némi kívánnivalót.

Magasak a számok, magasan tetőzik a járvány — mondta el Müller Cecília az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Az országos tisztifőorvos szerint a szennyvízből vett minták alapján is azt látják, hogy országosan stagnálnak a számok.

A Sinopharm-vakcina alkalmazásán az elmúlt napokban megjelent hírek után sem változtatnak, de ha hivatalos adat jön a gyártótól vagy valamilyen hatóságtól, akkor megteszik, mint ahogy bármelyik vakcinával kapcsolatban megtennék.

Azt mondta: mindegyik Magyarországon használatos vakcina megfelel a WHO által elvártaknak, miszerint egy vakcina hatékonyságának 50 százalék felettinek kell lennie.

Elmondta: több mint 2,9 millió ember kapta meg az első oltást, 1,2 millió pedig mindkét oltás beadásán túlvan.

Szerinte már az első oltás után is jelentős védettség alakul ki.

Keddre 29 ezer Janssen vakcinát várnak. Hozzátette, hogy mivel ebből egy adag is elég és könnyű kezelni, elsősorban a honvédségi oltóbuszokon tervezik eloltani.

Szintén kedden 248 adag Pfizer-vakcina is érkezik hazánkba.

Mindig vannak olyan csoportok, amelyek soronkívüliséget élveznek az oltás kapcsán, így volt ez a pedagógusokkal is, akiknél közel 80 százalékos volt a megjelenési arány. Az operatív törzs úgy döntött, még egy lehetőséget adnak számukra, hogy minél teljesebbé tegyék a védettséget, de a tisztifőorvos nem tért ki ennek részleteire.

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a hétvégén 1972 ember ellen intézkedtek közterületen, 35 emberrel szemben tömegközlekedési eszközön és várakozóhelyen, két ember ellen pedig kereskedelmi üzletek és bevásárlóközpontok területén, mert figyelmen kívül hagyták a maszkviselési kötelezettséget.

Hozzátette, hogy a kereskedelmi üzletekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt idáig 1037 esetben intézkedtek, az üzemeltető, vagy a tulajdonos felelőssége 314 esetben volt megállapítható.

.

Valódi Hírek