Vadai Ágnes nem hagyta annyiban: Kóstolót vitt Müller Cecíliának a férges ivóvízből

A tisztifőorvos nem volt hajlandó megkóstolni.

Vadai Ágnes kedden Müller Cecíliánál és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársainál járt. Vitt nekik pilisi vizet, de mintát nem vesznek belőle és a képviselő szerint meg sem fogják kóstolni.

Megírtuk, hogy pár hete több milliméteres hengeres férgeket azonosítottak a Pest (vár)megyei Pilis település ivóvízében. A szolgáltató először még megkísérelte elhárítani a felelősséget, azonban később kiderült, hogy náluk van a hiba,

a víztározó szellőzője hibásodott meg.

A kormányhivatal a városban több napra megtiltotta az ivóvíz fogyasztását, de a helyiek már régóta panaszkodnak arra, hogy zavaros, barnás és büdös a víz.

A tisztifőorvos nem kóstolta meg a vizet

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, hogy Magyarországon állítólag 99 százalékban jó a víz, de biztosan van egy százalék, olyan települések, ahol nem jó a víz minősége. Az állami hivatalban tudta meg, hogy 90 százalékban a szolgáltatók ellenőrzik a víz minőségét, csak 10 százalékban a hatóság. Ráadásul három minisztérium foglalkozik azzal, hogy egészséges ivóvíz jusson el az emberekhez, de úgy tűnik,

„a sok bába között elvész a gyerek”

– mondta a képviselő.

A tisztifőorvos nem kóstolta meg a vizet. Azt viszont elmondta, hogy a hatóság honlapján szereplő információk a víz minőségéről nem napi szintűek, csak egy általános tájékoztató arról, hogy milyen volt a víz minősége a mai napi információk alapján a 2023-as évben (sic!).

Tehát ha valaki aktuális információt szeretne a víz minőségéről, akkor vagy

a helyi szolgáltatónál kell érdeklődjön,

vagy a kormányhivatal és a járási hivatal ügyintézője tud tájékoztatást adni – foglalta össze Vadai.

A hivatal állítólag csak segíteni akart

Pilisen és Monorierdőn is a férges víz borzolta a kedélyeket. Erről is kérdezte a hivatalt a képviselő. Korábban azt nyilatkozta ugyanis a népegészségügyi központ, hogy a vízben lévő kukacok nem ártalmasak az egészségre. Állításuk szerint ezzel segíteni szerettek volna.

A képviselő szerint a hivatal inkább az emberek oldaláról kellene megközelítse a problémát. El is hívta Müller Cecíliát Pilisre vizet kóstolni, de gyanítja, hogy a tisztifőorvos nem lesz partner ebben.

A gárdonyi olajszennyezésről már készül a jelentés

A másik fontos téma a drámai mértékű gárdonyi olajszennyezés volt, ahol a Mol vezetékének repedése miatt elképesztő mennyiségű olaj került a talajba és így a kutakba is. A képviselő megtudta, hogy az olajszennyezésről

február végére készül el a hivatal feltáró jelentése.

Vadai Ágnes érdeklődött Makó és környéke arzénes vizéről és a gemzsei vízminőségről is, de egyikről sem adtak neki felvilágosítást. Hangsúlyozták neki, amit eddigi tudott, hogy az Energiaügyi Minisztérium felelőssége lenne, hogy az ivóvízhálózat fejlesztésével foglalkozzon.

Nem állampolgárbarát a hatóságok hozzáállása

A képviselő úgy foglalta össze a tapasztalatait, hogy

„egyáltalán nem állampolgárbarát a hozzáállása a hatóságoknak, a minisztériumoknak az egészséges ivóvíz ügyében”

– összegezte Vadai.

„Éppen ezért folytatjuk a Megkóstoljuk a vizedet! projektet, mert talán ennek hatására elkezdenek majd az emberekkel is beszélgetni azok a hatóságok és minisztériumok, akiknek az lenn a dolguk, hogy neked (…) naprakész információd legyen arról, hogy milyen az a víz amit megiszol, amiért fizetsz és ami mindannyiunké”

– hangsúlyozta a képviselő.

Vadai Ágnes összefoglaló videóját itt nézheted meg:

Valódi Hírek