Iparkamara: Ne vonatkozzanak a korlátozások arra, akit már beoltottak

A márciusi javaslatukat megfogadta a kormány, így tettek egy újat.

A védettséggel rendelkező lakosságra ne vonatkozzanak a korlátozások — javasolja keddi közleményében a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara.

A Kamara felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány a március 20-án tett javaslatukat is meghallgatta,

„és a jelenleg érvényben lévő – sok esetben a kkv-k szempontjából versenytorzító – korlátozó intézkedések feloldásra kerülnek.”

Ennek az a feltétele, hogy a lakosság egynegyede (2,5 millió fő) be legyen oltva. A Kamara deklarálja, hogy a kormány azon szándékával is egyetért, hogy a 65 év felettiek teljes átoltása szükséges ahhoz, hogy „biztonságban tudhassuk a vírusra legérzékenyebbeket”.

„Következő lépésként azt javasoljuk, hogy amennyiben elértük a kívánt számokat, a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét és térjen vissza a reálgazdaságba.”

— fogalmaznak a közleményben.

Így a gazdaság azon szereplői, amelyek eddig kénytelenek voltak a korlátozások miatt tevékenységüket felfüggeszteni, megkaphatják az esélyt az újraindulásra azzal, hogy ezeket a szolgáltatásokat a védettek igénybe vehetnék.

A védettség státuszának ellenőrzésére egy applikációt javasol a Kamara.

(kiemelt kép: wsj.com)

 

Valódi Hírek