Most érkezett: Alvásmegvonással kínozzák Alekszej Navalnijt a börtönben

Külön érdekes, hogy az MTI erről hogy számol be.

A börtönőrök megakadályozzák, hogy aludjon, ezt az alvásmegvonást pedig kínzásnak nevezte Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető az ügyvédjeinek eljuttatott nyilatkozatban — írta meg a Reuters.

Navalnij úgy nyilatkozott, hogy a börtön vezetése elutasította, hogy egy civil orvos vizsgálhassa meg, miután hátfájásra és lába részleges bénulására panaszkodott.

Az MTI így számolt be a fentiekről csütörtökön:

„Stabilnak és kielégítőnek bizonyult Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota az orvosi vizsgálat során — közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnokságának sajtószolgálata.”

Az alvásmegvonásról, ami egyébként egy közismert kínzási módszer, az alábbiakat írták:

„Navalnij emellett azt követelte Alekszandr Kalasnyikovtól, a FSZIN igazgatójától, valamint Igor Krasznov főügyésztől, hogy szüntessék meg az ellene alkalmazott „kínzási módszereket”, vagyis azt a gyakorlatot, hogy szökésre hajlamosnak minősített személyként az őrök éjszaka óránként felébresztik. Emlékeztetett rá, hogy a jog az elítéltek számára szavatolja a nyolcórás folyamatos alvás lehetőségét.”

A legismertebb ellenzéki vezető jelenleg hivatalosan Pokrovban tölti tavalyi hazatérése után kiszabott büntetését.

 

Valódi Hírek