Rétvári Bence teljesen félrebeszélt, amikor azt mondta, a magyar pedagógusokat oltják be leghamarabb az EU-ban

Tájékozódásból egyes.

Ander Balázs, a Jobbik képviselője arról kérdezte Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét, hogy megfontolják-e a kérdést, hogy előre vegyék az oltási sorrendben a pedagógusokat. A kormány ugyanis egyelőre nem adott magyarázatot arra, hogy ez miért nem történt meg.

A jobbikos képviselő szerint ugyanakkor a tanárokat és diákokat is tesztelni kellene, előbbieket pedig még az újranyitás előtt be kellene oltani.

Ander kérdésére Rétvári Bence, az erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt, aki a pedagógusok oltásával kapcsolatos döntést azzal indokolta:

„Az oltási terv a nemzetközi ajánlások, a tudományos evidenciák és a hazai járványügyi helyzet figyelembevételével kerül meghatározásra. Az oltási terv egészségügyi kérdés, nem ágazati alapon, hanem a veszélyeztetettség mértéke alakult ki az oltási sorrend.”

Rétvári hozzátette, a keleti vakcinabeszerzéseknek köszönhetően amúgy is

„a magyar pedagógusok hamarabb lesznek beoltva, mint az EU többi tagállamának pedagógusai.”

Az államtitkár ezen kijelentése ugyanakkor nem igaz, hiszen a környező országokban, így Szlovákiában és Romániában is előrébb sorolták az oltási programban a tanárokat. Utóbbi esetében február 24-én kezdődött a pedagógusok soron kívüli oltása.

Illetve az EU-ban 18 ország sorolta előrébb a tanárokat, és van, ahol már el is kezdték az oltásukat.

(444.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/03/18/ocsmany-csusztatassal-ekezi-retvari-bence-az-eu-s-vakcinabeszerzest-de-ezzel-csak-a-kormany-tajekoztatooldalat-leplezi-le

Valódi Hírek