A legrosszabb forgatókönyvre is van válaszuk.
„Minden eshetőségre felkészülünk, tehát a legrosszabb forgatókönyvre is van válaszunk. Reméljük, hogy sose kell ehhez nyúlnunk. Itt egész sok mindenről van szó, amit az emberek el sem tudnak képzelni”
– mondta Kósa Lajos a Debrecen Televíziónak adott interjújában arra a kérdésre, hogy van-e vészterve az Operatív törzsnek arra az esetre, ha a közeljövőben sem sikerül megfékezni a járvány jelenlegi terjedését.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának elnöke ezt követően példaként említette azt, hogy „önellátók vagyunk a maszkgyártásnál”, illetve az orvosi eszközök és felszereléseket vagy a kórházak oxigénellátását tekintve, majd megemlítette a temetkezést is.
„Egészen odáig, hogy a temetési rendbe, ha szükséges, lehessen belenyúlni. Mindenre gondolunk. Ebben az értelemben felkészült az ország. De hogy is mondjam, ez nem egy látványpékség, hogy élő egyenes adásban kell tárgyalni ezekről a kérdésekről a monitor előtt”
– magyarázta Kósa, aki résztvevője az Operatív törzs munkájának is.
A fideszes képviselő beszélt arról is, hogy egy járványügyi intézkedésnek kb. két hét múlva lehet érzékelhető eredménye a járványügyi adatokban, azaz március végére várják, hogy a most fennálló rendelkezések megmutatkozzanak az adatokban.
„Addig valószínűleg az újonnan megbetegedettek száma növekedni fog, reméljük ezzel nem tart lépést a súlyos esetek vagy a halottak száma” – vélekedett Kósa, aki úgy tudja, a jelenleg rendelkezésre álló Covid-ágyak kapacitása „bőven” elegendő, „attól függ, hogy fut fel a betegség”, de egyelőre nem érték még el a kapacitások felét.
A kínai és orosz vakcinákkal kapcsolatos kritikákra Kósa úgy reagált, ha ezek a védőoltások nem lennének, „akkor az 1 millió 400 ezer embernek a felét sem tudtuk volna eddig beoltani.
Ha mi a baloldal tanácsát követve beszállunk a nagyhatalmi játszmákba és nem ápolunk kiegyensúlyozott kapcsolatokat mindenkivel Amerikától Kínáig, sokkal rosszabb lenne a helyzet, akkor ez sem lenne, értelemszerűen.
Lehetne mindenfélét hőbörögni Moszkva vagy Peking ellen, de hát most komolyan nekünk magyaroknak kéne a világban az észt osztani?”
– mondta Kósa.
A kormánypárti képviselő ehhez hozzátette azt az „irányadó” afrikai mondást is, hogy
„ha kisegér vagy, akkor mindegy, hogy az elefántok szeretkeznek vagy háborúznak, neked észnél kell lenned. Mi ezt a politikát követjük. Ha a baloldalra hallgattunk volna, akkor sokkal rosszabb lenne a helyzet”.
Arra a kérdésre, hogyan juthat Magyarország a jelenleginél is több vakcinához, Kósa úgy válaszolt:
„Azt kell csinálni, amit eddig: tárgyalunk, ügyesek vagyunk, próbálunk minden lehetőséget kihasználni, nem hallgatunk a szirénhangokra, megbízunk a magyar szakemberekben „.
A teljes műsort itt tudod megnézni: