Kiderült: Külföldi egyetemek adnak diplomát az SZFE diákjainak, akik nem ismerik el az új vezetést

A program neve Emergency Exit.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait. — írta közleményében a Freeszfe Egyesület szerdán.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján még ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.

Hónapok óta dolgozunk az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő programon, melynek keretein belül eddig öt európai egyetemmel – köztük

  • a salzburgi zeneművészeti egyetem (Universitat Mozarteum),
  • a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg),
  • a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza),
  • valamint a svájci színiakadémia (Accademia Teatro Dimitri)

– sikerült megállapodnunk, tizennégy SZFE-s osztály átvételéről.

Az egyéni hallgatói szerződések aláírási procedúrája folyamatban van, így egyelőre nem lehet tudni az átjelentkező hallgatók pontos számát.

A különböző egyetemeken

más-más konstrukciók valósulnak meg,

a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n.

Többnyire speciális jogviszonyt ajánlanak a hallgatóknak az egyetemek: az akkreditált képzést nem folytató Freeszfe Egyesületet, mint oktatási jellegű tevékenységet végző partnerintézményt tartják számon, az itt teljesített kurzusokat és vizsgákat kreditek formájában elismerik. A vizsgafilmeket, vizsgaelőadásokat, szakdolgozatokat – tehát a képzések eredményeit – többnyire a partneregyetemek képviselőivel közösen értékeli majd a Freeszfe Egyesület oktatói gárdája.

Az említett osztályok többsége már

a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja.

Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.

A járványügyi helyzet súlyosbodásával az egyesület digitális munkarendre állt át: a kurzusokat online tartjuk, a projekteket fizikai kontaktus nélkül fejlesztjük. A korlátozások feloldásakor az ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekbe, valamint magánlakásokba térünk vissza – a bázist jelentő épületet továbbra is keressük.

Az egyetemfoglalás idején és azóta befolyt adományokat a tevékenység megvalósításához szükséges épület- és eszközbérlésre, vizsgamunkák költségeire fordítjuk. Az oktatók bérezése és a hallgatói szociális juttatások, ösztöndíjak abban az esetben kerülhetnek majd kiosztásra, amennyiben az egyesület bevételei és a pártolói tagság támogatása ezt lehetővé teszik.

Valódi Hírek