Rémisztő fejleményekről beszélnek a virológusok a vírusmutánsokkal kapcsolatban

Az új variánsok a gyógyszereket is semlegesíthetik.

Kutatók azt jósolják, hogy hamarosan nemcsak az oltások nyújtotta immunvédelmet lesznek képesek kicselezni a folyamatosan megjelenő új variánsok, de még egyes antitestkoktélok hatását is semlegesíteni tudják majd — írta meg a a MedicalXpressre hivatkozva hétfőn az Infostart.

A tanulmányt, amelyben brit és dél-afrikai vírusvariánsokat figyeltek meg, nemrég publikálták a Nature-ben,

David Ho, a kutatás vezetője megerősítette, amit a Novavax oltásának klinikai kísérletei is bizonyítottak — az a vakcina a korábban globálisan elterjedt koronavírus-variáns ellen 90 százalékos védelmet adott, míg a dél-afrikaival szemben

mindössze 49,4 százalékos volt hatékonysága.

„Vizsgálatunk és más, új klinikai vizsgálatok adatai is azt mutatják, hogy a vírus mutációja olyan irányba halad, amely a tüskefehérjét célzó oltások és terápiák eredményét gyengítik”

— tette hozzá Ho. Kiemelte, hogy ha folytatódik a vírus féktelen terjedése és folyamatos mutációja, akkor

éppen úgy kell örökké kergetnünk a folyamatosan mutálódó Covidot, ahogyan az influenzával is tesszük.

A tudósok úgy látják, hogy a Pfizer és a Moderna oltásai a brit és a dél-afrikai variánssal szemben veszítenek hatékonyságukból.

Ugyan a brit variáns esetében is csökkent a semlegesítő antitestek hatása, de nem olyan mértékben, ami komoly következménnyel járhatna.

A dél-afrikai variánssal szemben azonban már drámai a visszaesés.

Megállapították továbbá, hogy bizonyos antitestkoktélok nem lesznek hatékonyak a dél-afrikai variánssal szemben, ráadásul ez a törzs újra tudja fertőzni azokat, akik már átestek a betegségen.

A Pfizer és a Moderna korábban végzett már laboratóriumi teszteket, de azokban csak a dél-afrikaihoz hasonló variánssal, nem magával a dél-afrikai törzzsel szemben méretették meg oltásuk hatását. Mind a két cég dolgozik emlékeztető oltáson, amely ezzel a törzzsel szemben is hatásos lehet.

(Infostart nyomán)

 

Valódi Hírek