Gyémántgyűrű mellett egy tízmilliós aranyóra is megjelent Várkonyi Andrea csuklóján

Ahogy az dukál.

A Blikk értesülései alapján mi is beszámoltunk róla, hogy a gyűrűsujján megjelent, egyes becslések szerint 20 millió forintos gyémántgyűrű arról árulkodik, hogy eljegyezték Várkonyi Andreát. A lap úgy tudja, a tévés műsorvezető „egy üzletembernek” mondott igent a „romantikus lánykérésen”.

A 444.hu egyik olvasója ugyanakkor azt is észrevette, hogy Várkonyi a drágakő mellett kedden egy aranyórát is viselt a bal csuklóján a TV2 Mokka című műsorában.

A lap megkeresésére egy óraszakértő megerősített megállapította, hogy

Várkonyi egy Ballon Bleu de Cartier-t visel, aminek az ára 14 ezer dollártól 60 ezer dollárig (4-18 millió forint) terjed az óraszerkezetet és az órát díszítő gyémántok számának függvényében.

A műsorvezető a decemberi tévés szereplése során a szakértők szerint még egy Rolexet vagy Datejustot, vagy Pearlmastert viselt, ez a gyémántok számától függően akár húsz millió forintba kerülhet.

Ehhez képest korábban Várkonyi egy jóval olcsóbb, alig pár millió forintba kerülő arany-acél Omega Constellationt viselt a róla publikált felvételeken.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek