Túlsúlyosok figyelem! A koronavírust komolyan kell venni!

Tavaly még csak homályban tapogatózott az egészségügy, ami a COVID-ban szenvedőket illeti annak tekintetében, hogy kik kaphatják el könnyebben, illetve kinél lesz súlyosabb lefolyású a betegség.

Azonban azt már akkor is tudni lehetett, hogy a bizonyos testtömegindex feletti emberek nagy valószínűséggel könnyebben fertőződnek meg, és súlyosabb lefolyású lehet a betegség.

COVID halálozási arányok

A 65 év feletti korosztály a legveszélyeztetettebb korcsoport közé tartozik. A kísérő betegségek tovább rontanak a helyzeten, a betegség lefolyásának súlyossága és akár végzetes kimenetele függ attól is, milyen egyéb megbetegedéssel kell szembenéznünk.

Ha a kísérő betegségeket tekintjük, a legmagasabb halálozási arányt a szívbetegségben szenvedőknél figyelték meg. Ez az arány 10,5%. A cukorbetegek COVID okozta halálesetei 7,3%-ra tehető, a krónikus tüdőbetegek aránya 6,7%, a magas vérnyomásban szenvedők 6% körüli értéket adnak, a daganatos megbetegedéssel kezeltek pedig 5,6%-os arányban hunytak el COVID-fertőzés után.

A veszély tehát valódi, komolyan kell venni és amennyire csak lehet, elkerülni a koronavírus-fertőzést.

A mutációk megjelenése tovább ront a helyzeten, melyet szakértők még csak most elemeznek, azonban annyi már biztosan látszik, hogy a variánsok valamelyest agresszívabb lefolyással bírnak, és fokozott tünetekkel jelentkeznek.

Túlsúly és a COVID

A fenti felsorolásban nem szerepeltek a túlsúlyosak, azonban nem szabad elmenni amellett a tudományos ismeret mellett, hogy a túlsúly valóban veszélyes lehet. A 35-40 közötti BMI (testtömegindex) már önmagában hajlamosít a COVID súlyosabb lefolyására, különösen a tüdőgyulladást tekintve. A túlsúlyos emberek nagyobb valószínűséggel kerülnek lélegeztetőgépre is. A túlsúlyhoz hozzájárul az is, hogy ritka az egészséges anyagcserével rendelkező elhízott ember. Általában emelkedett cukorértékekkel, magas vérnyomással társul a többletsúly, ami idővel egyéb betegségekhez vezet, mint például cukorbetegség, szívbetegség.

Ha eddig csak gondolkodott azon, hogy biztonságos körülmények között kezdjen hozzá a fogyókúrához és az egészségesebb életmódhoz, itt az ideje változtatni. A CMC Déli Klinikán minden szükséges vizsgálat elérhető most is, rövid határidőn belül. Ne késlekedjen, mert sokszor az élete a tét!

Remény a reménytelenségben

Bár a 40 feletti BMI-vel rendelkező emberek már a kórosan elhízott kategóriába tartoznak, és náluk valóban nehezebb a felépülés, az enyhén elhízott kategóriába tartozók kisebb eséllyel halnak meg tüdőgyulladás okozta légzési nehézségben. Bár mégis nagyobb eséllyel kerülnek kórházba COVID-fertőzés okozta tüdőgyulladás tüneteivel.

A mozgás, az általános jó közérzet hozzájárul egészségéhez, jusson eszébe minden nap, és tegyen is érte!