Várkonyi Andrea mesélt az elmúlt hónapjairól: „Lihegtem, mint egy öreg néni” (+videó)

Előkerült.

Hónapok óta alig hallottunk Várkonyi Andreáról, legutoljára akkor, amikor kiderült, hogy Mészáros Csoport Várkonyi Andreáék Whitedog Media Kft. nevű cégére bízta a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázatot.

Kedden reggel viszont a Mokka vendége volt Mészáros Lőrinc exneje tévéjének exműsorvezetője, ahol az elmúlt hónapjairól faggatták a műsorvezetők, különös tekintettel a szeptemberre, amikor is elkapta a vírust. Várkonyi elmondta, hogy

a mai napig nem tudja, ki fertőzhette meg, mert rendkívül elővigyázatos volt.

Rosszul élte meg a betegséget, és mivel egy arcüreggyulladásos tünetcsoporttal járt együtt nála a koronavírus, így először nem is gondolták, hogy arról van szó.

„Egy hónapig tartott az, hogy nagyon rosszul voltam, nagyon gyenge voltam, amiről mindenki beszámol, hogy húz az ágy, hogy aluszékony vagy. Lihegtem, mint egy öreg néni, mikor egy kis emelkedőn kellett gyalog menni, vagy lépcsőn, úgyhogy ez egy elég elhúzódó folyamat volt.”

— fogalmazott, majd hozzátette, hogy bár azóta már eltelt fél év,

a szaglása továbbra sem jött vissza.

„Más az ízérzékelésem is, tehát bizonyos ételek, amiket kívántam, szerettem, az például valahogy nem esik jól, máshogy érzem. Szóval nagyon durva.”

— mesélte.

Hangsúlyozta azt is, hogy az oltáson nincs mit gondolkodni, ő is beadatja magának, bármelyiket is ajánlják fel. A harmadik hullámot nagyon rossznak látja:

„A mérvadó szám az, hogy mennyien vannak kórházi kezelés alatt és mennyien vannak lélegeztetőgépen. Ez a szám azért most rekordokat dönt. Ez nagyon durva.”

Az otthonoktatásról is beszélt: nekik ez megfelel, mert nem szeretnek korán kelni, és legalább nem annyira szigorú, mint a jelenléti oktatás.

A videót itt tudod megnézni:

Kapcsolódó cikkek:

Egy nős férfival volt viszonya titokban Várkonyi Andreának – videóval

Vége a találgatásoknak: Lefotózták Várkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet a körúton

Kiderült: Ezen a szálon már biztosan kötődik egymáshoz Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

 

Valódi Hírek