A pénzügyi gondjait oldja meg hitellel — Ezt ajánlotta a kormány Szentendre ellenzéki városvezetésének

A kompenzációt pedig kizárólag fejlesztésre költhetik, a szabad felhasználás kizárt.

A helyi önkormányzatokkal tárgyal a kormány arról, milyen segítségre számíthatnak a kieső iparűzési adó miatt, amely egyben a költségvetésük alapját is jelentette. Szentendre ellenzéki városvezetése március 8-án, hétfőn tárgyalt a területért felelős miniszteri biztossal, a fideszes Balla Györggyel, illetve a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium helyettes államtitkáraival.

A város polgármestere, Fülöp Zsolt a találkozót követően a hvg-nek mondta el, hogy a kormány képviselői egyértelművé tették számukra:

csak a helyi iparűzési adó kompenzációjáról lehet szó, az egyéb kormánydöntések miatti bevételkiesés kiegyenlítésére azonban nincs mód.

Emellett a város pénzügy gondjainak megoldására azt ajánlották,

vegyenek fel egy éven túli hitelt.

A Pénzügyminisztériumnak és a Belügyminisztériumnak március végéig kell javaslatot tennie arra, hogy Szentendre mennyi kompenzálásban részesülhet az iparűzési adó kiesése után.

A polgármesterrel ugyanakkor azt már közölték, hogy a pénzt elsősorban fejlesztésre adják, a szabad felhasználás kizárt.

(hvg.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/12/24/friss-orban-milliardos-kompenzaciot-ad-a-fideszes-varosoknak-az-iparuzesi-ado-lefelezese-utan

Valódi Hírek