Népszava: Értesítették az orvostanhallgatókat a hétvégén, be kell állni a frontvonalba

Mindeközben már 800-nál is több fertőzött beteg van lélegeztetőgépen.

Orbán Viktor már a pénteki rádióinterjújában belengette, hogy a kórházak túlterheltsége miatt feltehetően szükség lesz arra, hogy az orvostanhallgatókat, rezidenseket és magánorvosokat is bevonják az egészségügyi ellátásba a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt.

A Népszava hétfőn reggel már arról írt, információik szerint

a hétvégén már értesítették is az orvostanhallgatókat arról, hogy szolgálatba kell állniuk. A kormány pedig a hétvégén bejelentette azt is, hogy a rezidensek átirányításával is segítik a kórházi betegek ellátását.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a lapnak elmondta, a covid-osztályokon a főnővérek és ápolási igazgatók már jelenleg is igen nehezen tudják napról-napra biztosítani a kellő létszámot.

Balogh szerint a hétvégén már 7445 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 778-an voltak lélegeztetőgépen.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e még az egészségügynek tartalékai a MESZK-elnök elmondta:

„Ismét be lehet vonni az egészségtudományi felsőoktatásban tanuló hallgatókat. Őket már jelenleg is önkéntes alapon bevonták szűrésekben és oltópontokon való közreműködésre.

Most az osztályos körülmények közötti tömeges bevonás lehetősége lehet egy megoldás. Őket elsősorban azokra az ellátási helyekre lehetne bevonni, ahonnan a szakképzett, tapasztalattal bíró ápolókat tudnak átirányítani a frontvonalba.”

Emellett Balogh szerint számolni kellene a már beoltott, nyugdíjas szakdolgozókkal is, illetve a kormány lépéseket tehetne annak érdekében is, hogy a szolgálati jogviszony miatt most távozott kollégákat visszacsábítsa.

A legfrissebb járványügyi tájékoztatás szerint a szigorítások első napján 2696 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek, elhunyt 115 beteg, 7924 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 806-an vannak lélegeztetőgépen.

(Népszava nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/03/08/rtl-oriasi-a-tulterheltseg-a-korhazakban-orszagszerte-megteltek-az-intenziv-osztalyok

Valódi Hírek