Kijött a rendelet: Megint változtatott az oltási igazolvány szabályain a kormány

Az éj leple alatt természetesen.

Péntek éjjel megjelent a közlönyben egy kormányrendelet, amely a védettségi igazolvány kiadásának szabályait módosítja — vette észre a Portfolio.

A leglényegesebb változás, hogy

már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot.

Arról a Nyugati Fény is beszámolt, hogy az uniós szabályokkal ellentétben (amelyekre a kormányfők találkozóján maga Orbán Viktor is rábólintott) a magyar oltási igazolványban nem kell feltüntetni a vakcina típusát — ezt a rendeletet is utólag hozták.

Most azonban újra módosítottak a részletszabályokon: az oltási igazolványt úgy is meg lehet kapni, ha valakinek még csak az első dózist adták be a vakcinából.

A módosító rendelet arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat,

ugyanúgy megkaphatják a védettségi igazolványt,

mint azok, akik a módosítás után kapják meg azt, és ezt hivatalból kiküldik nekik az oltás után egy-két héten belül.

További módosítás az is, hogy aki laboratóriumi vizsgálattal szeretne védettségi igazolványt, annak ezt jeleznie kell a labor felé. A labor arról állít ki igazolást, hogy

az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van/nincs jelen.

Ha valaki átesett ugyan a betegségen, de az ellenanyag nincs jelen a szervezetében, úgy az illető igazolást nem kaphat.

 

Valódi Hírek