Varga Mihály úgy tudja, hogy a kormány nem tud, és nem is akar beavatkozni a hazai médiaviszonyokba

Bizony, a magyar sajtó helyzetével még Petőfi Sándor is elégedett lenne.

A magyar jogszabályok biztosítják a sajtó szabadságát, a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba — írta a holland pénzügyminiszternek Varga Mihály.

A tárcavezető csütörtökön a közösségi oldalán osztotta meg azt a levelet, amelyben sajnálatát fejezte ki Wopke Hoekstra nyilatkozata miatt. A holland pénzügyminiszter a De Volkskrant című napilapban azt írta, hogy

Magyarországon korlátozzák a sajtó szabadságát.

Varga Mihály szerint a belföldi médiumok piaci alapon működnek, és a mindennapok gyakorlata is igazolja, hogy a nyilvános vitákban valódi sokszínűség van.

Hozzátette, hogy a kormánykritikus médiumok piaci részesedése minden objektív mérés szerint meghaladja az 50 százalékot. A legolvasottabb hírportálok, a legtöbb embert elérő sajtóorgánumok többsége erősen bírálja a kormányt, a legnézettebb tévéadó a legkritikusabbak közé tartozik — fogalmazott.

A pénzügyminiszter a magyar médiahelyzetet áttekintését javasolta, bízva abban, hogy holland kollégája ezután csak hiteles forrásokból fog tájékozódni.

A magyar kormány tisztában van azzal, hogy rendszeresen jelennek meg valótlan állítások a sajtószabadság helyzetéről, márpedig a félreértéseket csak a tények oszlathatják el.

Mindez kívánatos lenne a mostani helyzetben, hiszen az uniós tagállamok előtt álló kihívásokat csak együttműködve, tényeken alapuló véleményalkotással lehet megoldani — olvasható Varga Mihály levelében.

(MTI)

Valódi Hírek