Nemzetközi sajtó a Fidesz-kirúgásról: Orbánban és Európában annyi a közös, mint Putyinban és Greta Thunbergben

Jóhírünk a nagyvilágban.

A nemzetközi sajtó a Fidesz Európai Néppártból való „kilépését” alapvetően úgy kezeli, mintha az egy hosszú folyamat utolsó lépése lett volna, és attól tartanak, hogy a magyar kormánypárt ezáltal még inkább az euroszkepticizmus irányába megy el.

A Néppártban is lemondóan viszonyulnak Orbán Viktor lépéséhez.

„Az volt a célom, hogy egyben tartsam a frakciót” – mondta a frakció elnöke, Manfred Weber. Elmondása szerint a magyar képviselőket leszámítva a frakció egységesen gondolkodott.

„Sajnálom, hogy kollegákat vesztünk, de most a frakció a jövőbe tekinthet, és ezt a hosszadalmas vitát maga mögött hagyhatja”

– tette hozzá Weber

A német Die Welt a tegnapi lépést értelmező cikkét azzal a címmel hozta le, hogy Orbánnak és a Fidesznek semmi keresnivalója Európa kereszténydemokratái között, és ugyanígy gondolkodnak a die Zeit-nál is.

Az újság szerzője szerint Weber és a frakció többsége csak azt tette, ami már régen egyértelmű volt: meg kellett szabadítani a Néppártot a Fidesztől.

Orbánban és a Fideszben és az európai kereszténydemokrata pártokban annyi a közös, mint Vlagyimir Putyinban és Greta Thunbergben” – olvasható a német lap cikkében.

Kritikájának sarokpontja az, hogy Orbán nemcsak egy másfajta Európát képzel el magának, de más államviszonyokat is. Ez a demokrácia fogalmával csak nehezen összeegyeztethető, mert a „demokráciák azon a feltételezésen alapulnak, hogy a kisebbségből idővel lehet többség és a többség ennek megfelelően viselkedik”.

Hasonlóan menthetetlennek tartja a Fideszt a finn képviselő, Petri Sarvamaa, aki „hatalmas megkönnyebbülésként” írta le a párt kilépését a frakcióból. Hozzátette, hogy

„gyakorlatilag mindenki, a legnagyobb pártok is elvesztették az utolsó hitüket is az autoriter Orbánban”.

Az osztrák EPP képviselő Othmar Karas arról beszélt, hogy nem lehet térdre kényszerülni az ilyenfajta politika előtt, amelyet a Fidesz művel.

Sean Kelly EPP képviselő pedig egyenesen azt mondta, hogy a

„Fidesz nem való az Európai Parlamentbe”.

„Mi olyan társadalmat képviselünk, amely egyenlő lehetőségeket biztosít a tagjainak és a megvédi a jövendőbeli generációk érdekeit. Bárki, aki ezeket az alapvető értékeket nem támogatja, nem való az EPP-be.”

(welt.de)

(zeit.de)

Valódi Hírek