Elfogytak a dolgozók, leállt a Szent Imre Kórház kardiológiai osztálya

Válsághelyzet alakult ki a szívbetegek ellátásában.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Kardiológia Szakági Szubintenzív részlegén humánerőforrás hiány miatt 2021. március 1-én 19 órától beteget fogadni és ellátni nem képes – derült ki azokból a Müller Cecília országos tisztifőorvos és dr. Paphalmi Rita osztályvezető által aláírt hivatalos dokumentumok, amelyeket dr. Kunetz Zsombor nemrég tett közzé a Facebook-oldalán.

Eszerint keddtől már a meglévő szabad kapacitás terhére

a Szent Margit Kórházat, a Betegápoló Irgalmas Rendet, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet és az Uzsoki Utcai Kórházat jelölték ki és kötelezték a szubintenzív ellátást igénylő betegek ellátására.

„Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás – jelentette ki Jenei…

Posted by Dr. Kunetz Zsombor MBA on Tuesday, 2 March 2021

Bejegyzésében dr. Kuntez idézte Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató kedden elhangzott kijelentését is, amely szerint „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.”

Kapcsolódó cikkünk:

Dráma: 5500 egészségügyi dolgozó távozott Orbánék törvénye miatt pár nap alatt

Valódi Hírek