Dráma: 5500 egészségügyi dolgozó távozott Orbánék törvénye miatt pár nap alatt

Kijöttek a számok.

Az egészségügyben dolgozók 5 százaléka nem írta alá az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi sajtótájékoztatóján Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató, aki „óriási eredménynek” nevezte, hogy a dolgozók 95 százaléka elfogadta a törvényt.

Ez a hír azt jelenti, hogy a harmadik hullám legnehezebb időszakában hirtelen

5500 egészségügyi dolgozóval kevesebb lett

az egyébként is létszámhiányos magyar egészségügyben.

Jenei Zoltán szerint „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.”

Azt mondta, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született.

Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.

Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás – jelentette ki, hozzátéve: vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

Kapcsolódó cikkeink:

Az 5500 távozó csak a kezdet volt — Folytatódhat a felmondási hullám az egészségügyben a következő hónapokban

.

Dobrev Klára: Azonnal állítsák le az egészségügyi törvény bevezetését, és kezdjék meg a tárgyalásokat az orvosokkal!

.

Valódi Hírek