Óriási lehetőséget rejtő feltalálásnak számít a hajógyártás múltjában az 1971-ben felfedezett üveggyanta.
Signor Achille Fortunato ötlete nyomán kezdték felismerni az újszerű megoldási és tervezési lehetőségeket ebben az anyagban. Az innovatív ötletből született meg az első néhány hajótípus az ötméteres kategóriában, amit továbbiak követtek.
Az EOLO cég alapítója, Achille Fortunato a mai napig aktívan részt vesz az előkészítési folyamatokban.
Az EOLO cég és az innováció
Az EOLO cég nemcsak az üveggyanta felhasználásával vált az innovatív megoldások hírnökévé, hanem azzal is, hogy folyamatosan újabb és újabb technikai megoldásokkal rukkol elő. Már a huszadik század második felében jelentős növekedés indult a hajógyártásban, a 80-as években már 120 db hajót értékesítettek évente.
Ez a sikerszéria a mai napig töretlen, egy újabb innovációnak köszönhetően mára 13 hajótípus gyártásával foglalkozó céggé vált.
Történelmi fordulópont a hajógyártásban
A hajógyártás történetében mérföldkőnek számít a gyár bátor fejlesztésének köszönhető Alauna Girasole hajótípus. Az egyedi technológia alkalmazásával a legnehezebb testű hajóról van szó, melyet két változatban gyárt az EOLO hajógyár.
Túl azon, hogy a hajó tömegi megjelenése is ennek az új technológiának köszönhető, az igazi specialitás a formai megközelítés volt. A különleges tervezésű, vízfelszín alatt V alakot formáló hajótest öt fő legénységgel a fedélzetén is biztonságosan haladt a vízen. A biztonság mellett a könnyed hajózás és siklás élménye is megmaradt, nem jelentett nehézséget az emberi és a rakomány tömege sem.
Ezek a hajók kétféle motortípussal – 25 LE és 70 LE – kerülnek forgalomba, hosszúságuk akár hét méteres is lehet. Ezekkel a jelentős paraméterekkel ez a hajótípus a legnehezebb hajók osztályába sorolható.
A megújulás és a lelkesedés a mai napig jellemző a cég szellemiségére, mint ahogy az is, hogy az alapító, Achille Fortunato gyakran megfordul a gyárban, pedig a cég vezetését már továbbadta utódainak.
Kicsi, de erős hajótípus
Ideális választás kezdő hajósok számára az EOLO Girasole típus, mely a Napsugár nevet viseli. A cég többi hajójához képest kisebb, de az egyedi tervezésnek köszönhetően praktikus és komfortos változat. A könnyű kezelhetőségnek köszönhetően kezdőként is biztonságosan tudod felfedezni a kedvelt partvidékeket vagy a környező szigetvilágot.
Eggyel nagyobb változata, az EOLO 570 Open is főképp kezdőknek ajánlott, ám ez a típus akár 7 személy kényelmes hajózását is biztosítja. Könnyű kezelhetősége, egyszerű karbantartása és fenntartása miatt kisebb baráti társaságoknak jó választás.
Ezt a hajót válaszd, ha a száguldás szerelmese vagy
Ha egyszerre vágyod a gyorsaságot és az olasz eleganciát, akkor az EOLO 590 Open fog lenyűgözni. A hidrodinamikai innovatív fejlesztésnek köszönhetően már 100 LE-s motorral is gyorsan haladhatsz vele. A sebességhez a kényelem is adott, nincs kellemetlen rázkódás az utasok számára. Ezt a stabilitást a precíz tervezésnek köszönhetően a páratlan szélességi és oldalmagassági paraméterek adják.