Dávid Ferenc: Ha az Orbán-falka nekimegy a városvezetésnek, csak a tisztifőorvos délelőtti szeánszai maradnak járványkezelés helyett

Vélemény.

Dr. Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője írását változtatás nélkül közöljük.

Karácsony Gergely hat pontja:

1.)A háziorvosi rendelők mellett, a kerületekkel közösen javasoljuk dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 darab oltópontot tudunk létrehozni, helyszínenként pedig egy nap alatt 3000 főt lehetséges beoltani.

2) Vállaljuk, hogy a fővárosi és kerületi fenntartású intézményekben dolgozókat vagy újonnan beköltözőket (idősotthonok, hajléktalanellátók), és a főváros kritikus infrastruktúráinak személyzetét (BKK, FKF és egyéb cégek munkatársait) orvosok bevonásával mi magunk átoltjuk.

3) Felajánljuk a lakossági szűrés során már bevált időpontfoglaló rendszerünket az önkormányzati és a kormányzati oltópontokhoz is.

4) Az oltóközpontok helyszíneinek biztosítása mellett, önkéntesekkel és rendészekkel is tudjuk segíteni az oltások lebonyolítását.

5) Tájékoztatási kampányba kezdünk az oltási hajlandóság növelése érdekében. Nagyon fontos, hogy az emberek bizalommal legyenek a vakcinák iránt.

6) Oltást adni jelenleg csak szigorú körülmények között, orvosi rendelőben lehetséges beadni, ezért átmeneti kormányzati felmentés szükséges a tömeges oltások megkezdéséhez. Leginkább sport és kulturális intézmények lehetnek alkalmasak, ahol mosható fertőtleníthető paravánokkal az oltóhelyek leválasztása könnyen megoldható.

Londonban még koncertek is vannak a nagy oltópontokban, így kötik össze kellemeset hasznossal. Miért ne lehetne ilyen Budapesten is? Remélem, együtt tudunk működni a kormánnyal. Az érdekünk közös: minél több embert, minél rövidebb idő alatt beoltani.

Budapest főpolgármesterének nem volt más választása, minthogy határozottan lépjen. Mostani megnyilvánulásának egy eredménye biztosan lesz, mégpedig az, hogy

a kormányzat reagálni fog a fővárosi kezdeményezésre.

Két lehetősége van Orbán járványügyi és kommunikációs gépezetének:

a.) látszólagos együttműködést színlelve végre érdemi intézkedéseket tesz, és sebtében kijelöli a budapesti oltópontokat. Kongresszusi központok, sportcsarnokok, művészeti intézmények kerülhetnek megnevezésre és azonnali bevetésre. London, Madrid, Dortmund példájára a városi stadionok is egészségügyi szolgáltatóvá válnak időlegesen, ezzel is igazolva, hogy milyen jó az arénaáradat.

Ez a reakció a kedvezőbb, hiszen végre valami konkrétummal is megismerkedhet a főváros lakossága, és nem csak a tiszti főorvos délelőtti szeánszát élvezheti. Nyilván a Rogán-féle csapat minden előrelépést kormányzati sikerként fog értékelni és elkönyvelni, de ezzel nem kell foglalkoznunk.

Aki ebben a városban él, az pontosan tudja, hogy Karácsony Gergely Budapest lakosságáért teljesít szolgálatot, míg Orbán a Karmelita kolostorban csak pöffeszkedni szeret, és nem nagyon érdekli a főváros népének sorsa.

Tetszettek volna Tarlósra szavazni!

b.) A rosszabbik verzió az lehet, ha az Orbán-falka nekimegy a városvezetésnek, és hatáskör túllépéssel fogja vádolni Karácsony csapatát. Nehogy már a colos (és szemüveges) főpolgármester megmondja a frankót, és elkezd majd intézkedni Pesten és Budán! El kell kaszálni kezdeményezését, le kell minősíteni azt azonnal. Erre a feladatra alkalmasak a Fidesz által vezetett kerületek polgármesterei, akik gondolkodás nélkül végrehajtják a gazda parancsait.

Persze, ha Karácsonyék első körben az együttműködő – a demokratikus oldal által vezetett – városrészekkel kezdik az intézkedés végrehajtását, akkor nehezebb lesz az orbáni ukáz érvényesítése.

A lényeg, hogy történt egy előremutató kezdeményezés, és a főváros vezetése nem tűrte tovább a központi hatalom sumákolását és tétovázását. Hogy holt tart a helyzet megítélésében a hivatalos vezetés, arra jó példa Müller Cecília dr. csütörtöki bejelentése, mi szerint „én úgy vélem, hogy a harmadik hullám elkezdődött”.

Tényleg? És a vírus vajon mit gondol erről?

Valódi Hírek