Statisztának nevezte Nalvanijt Putyin, majd elismerte, hogy Oroszországban egyre nagyobb a feszültség

Az orosz elnök szerint mindenért Nyugat a felelős.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem szívesen beszél Alexej Navalnijról. Eddig sem mondta ki a nevét, „berlini páciensnek” nevezte, most pedig még jobb jelzőt talált az ellenzéki politikusra: „statiszta”.

Putyin egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy mi a szerepe Navalnijnak az orosz diplomáciai kapcsolatokban. Elmondása szerint Oroszország hatalma növekszik a posztszovjet térségben, és ez az ország ellenfeleinek nem tetszik.

„Nagyon sok eredményünk van és ez kezdi bosszantani őket” – mondta.

Putyin ebben a helyzetben gondolja úgy, hogy az ellenséges országok – azaz elsősorban az Egyesült Államok és Németország – felhasználják Navalnijt arra, hogy Oroszországban belső feszültséget gerjesszenek és a nyugati világ szemében vállalhatatlan diktatúraként tüntessék fel őt.

„Felhasználják ezt a statisztát; éppen most, hogy kiütközik a fáradtság, a felgyülemlett harag és az elégedetlenség”

– mondta Putyin a világjárványra és Navalnijra utalva.

Navalnijt február 2-án három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, emiatt hívei országszerte rendszeresen tüntetnek, eddig 11.000-et vettek őrizetbe közülük. Az ellenzéki aktivista nagyon népszerű a fiatalok körében, holott saját pártájából nacionalista eszmék hirdetése miatt zárták ki.

(themoscowtimes nyomán)

Valódi Hírek