FRISS: „Cirkuszművészeti Központot” építenek Orbánék egy vagyonért a Nyugati pályaudvar mellé

Ez már nagyon hiányzott.

Egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítják át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként – mondta Fekete Péter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

„A Nyugati pályaudvar mellett, egy régóta üresen álló terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola” – részletezte az EMMI kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter kitért arra, hogy az artistaképző diákjai jelenleg különböző helyeken, pincékben, albérletekben, valamint egy fasori épületben tanulnak, ami nem elfogadható.

Hozzátette: szükség van arra, hogy az artistanövendékek olyan otthont kapjanak, ahol biztonságosan, a kor kihívásainak megfelelő módon tudnak tanulni.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ látványterve / fotó: kormany.hu

„Az új helyre fog kerülni a cirkuszművészet kiegészítő szakmái, így a fény- és hangtechnikusok, porondmesterek képzése is” – jegyezte meg.

A közelmúltban megjelent kormányrendelet szerint az Eiffel tér – vasúti pálya – Ferdinánd-híd – Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.

A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították.

Fekete Péter azt mondta, a cirkuszművészet az egyetlen művészeti ág, amelyben Magyarország világviszonylatban az első ötben van, és ez indokolja, hogy itt létesüljön Európa legkomolyabb cirkuszművészeti központja.

(MTI / 444.hu)

Valódi Hírek