Most érkezett: Halálosan megfenyegették Szijjártó Pétert

„A magyarok a saját vérükben fognak megfulladni.”

A keddi vérontással fenyegető levelek után újabb hátborzongató üzeneteket kaptak az ukrajnai magyar külképviseletek — írta meg a kárpátalja.ma.

Szerdán Szijjártó Péter Kijevbe utazott, indulása előtt, videóban reagált a fenyegető levelekre. Azt mondta:

“Sajnos az elmúlt időszakban némi átmeneti enyhülést követően ismételten nagyon rossz irányba indultak meg Ukrajna és Magyarország kétoldalú kapcsolatai.”

Kijevben ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyalt, aki a fenyegető levéllel kapcsolatban jelezte, hogy elutasítja az Ukrajnában élő magyarok elleni uszítást, azonban az ukránellenes hangokat is elfogadhatatlannak tartja magyar részről.

Csütörtökön a magyar külképviseletek újabb fenyegetőző leveleket kaptak, amelyeket ezúttal személyesen Szijjártónak címeztek.

A szövegük a következő:

„Ma azokhoz a magyarokhoz intézzük szavainkat, akik Ukrajna területén élnek, valamint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez. Már figyelmeztettünk titeket.

Azt hiszitek, hogy nem látjuk, miként próbáljátok megsemmisíteni a biztonságunkat, azt hiszitek, hogy Ukrajna patriótái hallgatni fognak és elnézik, miként akarjátok elfoglalni a földjeinket?

Nem! Cselekedünk! Továbbra is cselekedni fogunk. Ez a mi földünk, ez Ukrajna.

Mi mindnyájatokat ismerjük, tudjuk, hogy hol vagytok és tudjuk, hogy hol vannak a családjaitok. Ismerünk téged is, Szijjártó.

Eljött az ideje, hogy Ukrajna hazafiai lépjenek. Szijjártó úr, várunk téged. Készen állunk. Készen állunk válaszolni. Minden lépésedet figyelni fogjuk.

Ha eljössz, akkor a legváratlanabb pillanatban csapunk le. Ukrajna nem vár rád. Értsd meg, hogy ha belépsz a szent ukrán földre, csupán napjaid vannak hátra. Ezenkívül, Szijjártó úr, tudd, hogy érkezésed esetén halálra ítéljük a magyarokat is.

De megmentheted őket, és leállíthatod a betolakodó politikádat a földünkön.

Meglátjuk, mennyire értékes számodra a magyarjaid élete.

Utoljára figyelmeztetünk: hagyjátok abba a tevékenységeiteket Ukrajnában, máskülönben a magyarok a saját vérükben fognak megfulladni.

Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!”

 

Valódi Hírek