Honvédelmi Minisztérium: Nem igaz, hogy Orbán Gáspár ösztöndíjasként tanult a brit elitakadémián

Azt viszont megerősítették, hogy Orbán fia volt az egyik kiválasztott.

“Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt” – írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu közérdekű adatigénylésére.

Mint ismert, január elején derült ki, hogy Orbán Gáspár volt egyike annak a három magyar katonának, akik 2019 szeptemberében részt vettek a Sandhurst Királyi Katonai Akadémia katonai képzésén. A Telex később arról számolt be, hogy a miniszterelnök fia a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, azaz kb. 40 millió forint közpénzből tanult az elitiskolában.

A HM azonban csaknem két héttel később, most cáfolta az értesüléseket. Korábban ugyanis csak annyit közöltek, hogy a Honvédségben “mindenki számára nyitva áll a lehetőség arra, hogy különböző tanfolyamokra, képzésekre, kiképzésekre jelentkezzen, itthon és külföldön egyaránt”.

A HVG-nek írt válaszában azonban a minisztérium nem tért ki arra, hogy

ha nem a ők, akkor melyik intézmény fizette a kormányfő fiának külföldi tanulmányait.

Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján választották éppen Orbán Gáspárt a brit elitakadémia kiképzésére, a HM azt írta, a jelentkezésre a szolgálati út betartásával, az állományilletékes parancsnok felterjesztése alapján, az adott szakterületért felelős szerv (szakmai felelős) jóváhagyásával kerülhet sor.

Továbbá figyelembe veszik az egyén motivációjátt, az alkalmasságát, a nyelvi felkészültségét, a végzettségét, a tervezett beosztását, a feladatkörét, szakmai előéletét és a polgári életben szerzett tapasztalatot is.

(hvg.hu nyomán)