Botrány: Nem ugyanazt az orosz vakcinát tesztelték, mint amit gyártanak

Borult a bili.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet iratainak tanúsága szerint

más összetételű anyagok vannak a tesztelésre szánt Szputnyik V-vakcinákban, mint azokban, amiket tömeggyártás során tettek elérhetővé.

Az OGYÉI szakértői emellett azt is nehezményezték, hogy mindössze néhány órájuk volt a gyártás ellenőrzésére.

Amikor a kutatók közölték az aggályaikat az illetékesekkel, azzal nyugtatták őket, hogy később több időt kapnak majd ellenőrzésre. Ezután azonban rövidesen engedélyt kapott az orosz vakcina a hatóságtól.

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a kutatók mikor kaptak volna lehetőséget a vakcinák teljes körű tesztelésére? Talán akkor, amikor már tömegforgalomban elérhető Magyarországon?

A Szputnyik V gyorsan véghez vitt engedélyezési eljárását több külső szakértő sérelmezte. Az aggályok kifejezése után nagy meglepetés érte a kutatókat azzal, hogy a vakcinákat — intelmeik ellenére — hamar jóváhagyta az OGYÉI.

A magyar kutatók az orosz dokumentációkban fellelhető ellentmondásokra is rávilágítottak. Az iratok alapján nagy a bizonytalanság abban a kérdésben, hogy

vajon felhasználhatók-e az oltóanyagok bizonyos veszélyeztetett korosztályok körében,

valamint az is kérdéses, hogy milyen kockázattal jár a vakcinák felhasználása ezen csoportokban.

A tanácsadókat az is meglepte, hogy az OGYÉI vezetője aggályaik tisztázása előtt azt állította, hogy a Szputnyikról szóló orosz dokumentációk megfelelőek. Dr. Szentiványi Mátyás főigazgató szerint rekordidő alatt, a megszokott 210 nap helyett mindössze két hónap „megfeszített munkájával” vizsgálták az orosz oltóanyagokat.

Az OGYÉI engedélye sem jelez mást, mint hogy a dokumentáció megfelelő. S még valami, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: világosan ki kell mondani, hogy az OGYÉI szakmai szervezet, s bár az elmúlt időszakban – különösen az orosz vakcina kapcsán – a politika célkeresztjébe került, ennek ellenére itt csak és kizárólag tudományos munka folyik” — állította a főigazgató.

A munka során átnézték a dossziékat, illetve videókonferenciát és helyszíni szemlét is tartottak. A vakcinák engedélyezését követően

volt olyan kutató, aki kilépett a vakcinák értékelését végző testületből,

mert úgy érezte, munkáját feleslegesen végzi.

(Népszava nyomán)

 

Valódi Hírek