Dagad a botrány: Több szakértő otthagyta az OGYÉI-t, mert az orosz vakcinát a javaslatuk ellenére engedélyezték

Egyre több a baljós jel az orosz mutyivakcina körül.

Múlt kedden volt egy tanácskozás, amelyen az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által felkért külsős szakértők vettek részt. A téma az orosz Szputnyik-V vakcina engedélyeztetése volt.

A 444.hu információi szerint a szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert

fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondásosak voltak a dokumentumban.

Ezek szerintük tisztázásra szorultak volna.

Annak ellenére, hogy a külsős szakértőknek kifogásaik voltak, másnap az Origón megjelent hírből értesültek róla, hogy a Szputnyik megkapta az engedélyt.

Ezután a 444 információi szerint több tag is úgy döntött, hogy nem vesz részt a jövőben a tanács munkájában.

A portál megkereste az OGYÉI-t ezzel kapcsolatban, ahol úgy reagáltak: nem tudják megerősíteni azokat az állításokat, amelyeket a portál felvetett.

Azt írták, hogy az engedélyezési folyamat a nemzetközi normáknak megfelelően történt, ugyanakkor a szakértői bizottságokban folyó munka részleteit, a szigorú titoktartási előírások következtében nem oszthatják meg a nyilvánossággal.

Azt is hozzátették, hogy a Szputnyik-V vakcinát jelenleg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértői vizsgálják.

„Az OGYÉI – az NNK szakvéleményének függvényében – támogatja a Szputnyik V vakcina felhasználását” – tették hozzá.

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában elismerte, hogy az orosz vakcina vizsgálatakor akadtak gondok.

Szentiványi szerint például a fázis-3-as vizsgálatnak hiányzott egy közbülső riportja, amit aztán később pótoltak. A főigazgató azt állította: bő két hónapon át vizsgálta az OGYÉI a Szputnyik-V-t.

A 444 ugyanakkor úgy tudja, hogy a meglévő adatok sem adtak választ a külsős szakértők minden kérdésére. Az OGYÉI másnap kiadta az engedélyt.

Mint megírtuk: Szijjártó Péter arról számolt be pénteken, hogy aláírták a szerződést az orosz féllel, három ütemben fog Magyarország vásárolni a Szputnyikból, összesen 1 millió ember beoltásához elegendő vakcinát.

(444.hu / Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikkünk:

Hiányos az orosz vakcina vizsgálata: Egy rakás esetben nem is lehet alkalmazni

.

Valódi Hírek