A káosz hatalmas, de ezeket már biztosan lehet tudni az oltási sorrendről

Orbánt előbb oltják, mint az időseket.

A 24.hu megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy mikorra várható az idősek oltása. Az illetékesektől azonban megdöbbentő válasz érkezett.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes oltási terve még (…) előttünk sem ismert.” — írta a Koronavírus Ügyeleti Központ. A hírportál kérdésében arra is felhívta a figyelmet, hogy az olvasójuk idős kora mellett krónikus betegséggel rendelkezik, ami még indokoltabbá tenné az oltás mielőbbi rendelkezésre bocsátását.

A kormányzati tisztségviselők szerint

az oltási terv hónapok óta készen van, ennek ellenére mégsem bocsátják a lakosság rendelkezésére a szükséges információkat.

Az oltási terv titkossága miatt folyamatosan egymással ellentmondó információk látnak napvilágot.

Az NNK által közzétett dokumentum alapján az egészségügyi után a szociális dolgozók oltása következik, majd ezután jönnek a 60 év feletti egészségügyi dolgozók, utána pedig a rendvédelmisek. Ennek ellenére Orbán Viktor pénteki Kossuth rádiós interjúja után elmondta, hogy a 60 évnél idősebb krónikus betegek után a rendvédelmi dolgozók mellett az operatív törzs tagjai és a kormánytagok következnek.

Ez azt jelenti, hogy

a krónikus betegséggel nem rendelkező időseket később fogják beoltani, mint Orbánt.

Időközben az is kiderült, hogy az idősek oltása a 89 éven felüliekkel kezdődik.

A koronavírus ügyeleti központ tájékoztatása szerint az előregisztráció csupán igényfelmérés, nem szükséges megadni a krónikus betegségre vonatkozó adatokat. Szerintük az oltóhelyen mindenki megfelelő tájékoztatást kap majd a vakcinákkal kapcsolatosan, majd beleegyező nyilatkozatot és kérdőívet is kitöltetnek a beoltott személyekkel.

Mivel a krónikus beteg idősek oltása megelőzi a többi szépkorúét, ezért fontos kérdés, a kormány vajon honnan tudja, hogy veszélyeztetett-e az oltásra jelentkező idős. Mivel

az ügyeleti központ szerint nincsenek birtokában a pontos oltási tervnek,

csak a későbbiekben tudják értesíteni a jelentkezőt a megadott címek egyikén.

Elmondható tehát, hogy az oltási tervvel kapcsolatban sok a bizonytalanság. Mindezt tovább tetézik a kormányzati szervek ellentmondásos nyilatkozatai.

(24.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek