A DK felszólította a pánikkormányt: Kezdjék el segíteni a cserbenhagyott vendéglátósokat, hagyják abba a lopást

Elég volt az oligarchák felhízlalásából – mondta Varju László.

„Hónapok óta hallgatjuk azt a felhangosított kormányzati szöveget, hogy mindent megtesznek a kis- és középvállalkozások megmentéséért. Nos, ez éppen annyira nem igaz, mint ahogy a Gazdaságvédelmi alapból sem a gazdaság védelmére költöttek” – mondta Varju László, a DK országgyűlési képviselője a párt pénteki online sajtótájékoztatóján.

Varju szerint a Gazdaságvédelmi alapból a kormány a templomfelújításokra, Semjén Zsolt vadászati kiállításaira költötték, a turizmus és a vendéglátás címszó alatt pedig Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségeit mentették.

A DK-s politikus úgy fogalmazott, miközben a koronavírus-járvány miatt bezárt vendéglátóipari szervek hiába adtak be kérelmet a támogatásra, a fidesz-közeli vállalkozók ellenben „szokás szerint” lenyelték a milliárdokat.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a pánikkormányt,

adják oda a turizmusban és vendéglátásban dolgozó kis- és középvállalkozásoknak, ami nekik jár. Ideje lenne befejezni az oligarchamentést, és azokon segíteni, akik belefulladnak a válságba”

mondta Varju László.

Hozzátette, európai magyarként nem hajlandók szó nélkül végignézni, hogy a kormány „lopási kényszere” és „alkalmatlan válságkezelése” miatt emberek, családok, vállalkozások és életek menjenek tönkre.

Az országgyűlési képviselő úgy vélekedett, a hónapok óta a túlélésért küzdő vállalkozások nem tudnak előre tervezni, mert ahogy az Orbán-kormánynak nincs válságkezelő stratégiája, úgy jól kidolgozott oltási terve sincsen.

„Ha körülnézünk, egyedül a magyar kormány hagyta egyedül ekkora gödörben a vállalkozásokat. Minden más, normálisan működő ország épeszű válságkezelő programmal segítette a bajbajutottakat.

Igaz, ezek a normálisan működő országok nem saját, jólnevelt oligarcháikat hizlalták fel a válságkezelésre szánt forrásokból”

– jelentette ki Varju.

„Nem lehet a végtelenségig visszaélni az emberek türelmével, ahogy a végtelenségig lopni, csalni, hazudni sem lehet” – zárta felszólalását a DK képviselője.

Valódi Hírek