A Fidesz-kormány tagjai azt állítják: Hajlandóak a kínai vakcinával is beoltatni magukat

Márpedig ők sosem hazudnak.

„A kormány tagjai beoltják magukat, amint az oltási tervben rájuk kerül a sor, azzal a vakcinával, amit a magyar hatóságok biztonságosnak ítélnek, beleértve a kínai cég, a Sinofarm vakcináját is” – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Klub megkeresésére.

Az RTL azt követően kereste meg a kormánykabinetet, hogy Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy a kínai oltóanyaggal is be lehetne oltani a 60 év fölöttieket, holott azt még az Európai Gyógyszerügynökség sem engedélyezte.

A kormányfő hangsúlyozta, ő viszont azt kéri a magyar hatóságoktól, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban járjanak el, és mondjanak a-t vagy b-t, mert a több millió adag kínai vakcinát napokon belül rendelkezésre lehetne bocsátani.

Az RTL megkérdezte a Magyar Gyógyszerészeti Intézetet – amely a Magyarországon használatos vakcinákról dönt -hogy a miniszterelnök felszólítása mennyire befolyásolja a döntést. Az intézet azonban nem reagált a megkeresésre.

Megírtuk, hogy Duda Ernő virológus professzor a Szeged TV-nek elmondta: a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltásokétól. A kínai vakcinák többségében ugyanis elölt, teljes vírus van, ami problémákat okozhat.

Valódi Hírek