Orbán ráfordult a fiatalokra: 2022-től nem kell jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak

Ez már a választási kampány része?

Legkésőbb 2022. január elsejétől, azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, jövedelemadómentességet kapnak — jelentette be Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.

A miniszterelnök szerint így könnyebb lesz számukra elkezdeni az életet, a CSOK és a babaváró mellett könnyebben állhatnak neki az életnek – mondta.

Az intézkedés körülbelül 130 milliárd forintba fog kerülni.

A miniszterelnök elmondta, 105 728 embert oltottak be Magyarországon, de jóval nagyobb az oltókapacitás, mint amennyi vakcina van.

Orbán szerint ez felveti a kérdést, hogy jó döntést hoztak-e az uniós állam- és kormányfők a közös vakcinabeszerzésről, mert Nagy-Britannia és Izrael előrébb jár. Szerinte azonban

most a felelősségre vonás helyett a legfontosabb, hogy szerezzünk vakcinát.

A kínai vakcinával kapcsolatban elmondta, már csak arra van szükség, hogy a magyar egészségügyi hatóságok kimondják róla, hogy biztonságos. Erre szerinte néhány napon belül sor kerülhet, a hatóságokat pedig arra kérte, hogy körültekintően és gyorsan hozzák meg a döntést.

Péntekre virradóra 111 ember halt meg, 1513 új fertőzöttet azonosítottak, és kétszer többen gyógyulnak meg, mint amennyien elkapták a vírust, ez azt jelenti, hogy kifele megyünk a második hullámból – emelte ki. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy egyre több európai országban romlik a helyzet, például Németországban is úgy tűnik, hogy a harmadik hullám „rárúgta az ajtót” az emberekre.

Hamarosan végeznek az egészségügyi dolgozók és a szociális otthon lakóinak oltásával, így hamarosan a 60 év feletti, krónikus betegek következnek.

Az oltás sebességével kapcsolatban azt mondta, hogy

egy hétvégén akár másfélmillió embert is képes lenne Magyarország beoltani.

Máshol is vannak miniszterelnökök, akik fontosabbnak tartják a saját állampolgárainak a védelmét, mint hogy mit mondanak Brüsszelben – mondta Orbán Viktor. A magyar egészségügy szerinte sokkal jobb állapotban van, mint több nyugat-európai országban, köszönhetően a nagyon felkészült, nagy munkát végző egészségügyi dolgozóknak. A mi egészségügyi rendszerünknek az ütésálló képessége nemzetközi összehasonlításban megállja a helyét – emelte ki.

Ha engedélyezik a kínai vakcinát, akkor jóval nyár előtt visszakaphatjuk az életünket

– emelte ki.

Az az érzésem, hogy a baloldali pártok számára semmi sem szent – reagált a miniszterelnök a baloldali politikusok akcióira, többek közt arra, hogy Hadházy Ákos nyilvánosságra hozott egy felvételt a szentendrei halottasházból.

Legkésőbb 2022. január elsejétől a 25 év alatti fiataloknak teljes jövedelemadó mentességet adnának a tervek szerint, de ezen még dolgoznak

– mondta a miniszterelnök a gazdasági intézkedésekről beszélve. Szerinte fontos, hogy a nyugdíjasok mellett a fiatalokat is támogassák, hogy önálló lábra tudjanak állni. Ha ez sikerül, akkor az egész válságkezelési rendszer kerek lesz – mondta Orbán Viktor.

Valódi Hírek