Betelt a pohár: Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot

Elege lett a gyalázkodásból.

„Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett!

Németh Szilárd után ma Budai Gyula dicsekszik azzal, hogy végigcsinált egy katonai alapképzést, amit én szerinte nem tudnék”

írja vasárnapi bejegyzésben Fekete-Győr András.

Néhány napja ugyanis kiderült, hogy Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár egyike annak a három magyar kiválasztottnak, aki 2019 szeptembere és 2020 májusa között a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián képezhette magát a Honvédelmi Minisztérium közel harminckét millió forintos állami ösztöndíjából.

Ezt követően az ügyben megszólalt a Fidesz és a Honvédelmi Minisztérium is, azt állítva, hogy a külföldi és itthoni katonai képzések és tanfolyamok minden olyan katonának adottak, akinek erre irányuló ambíciói vannak. A honvédelmi miniszter pedig úgy reagált a hírekre, hogy azt ajánlotta Fekete-Győr Andrásnak,

“sok-sok magyar fiatal nyomdokába lépve, vállalja ő is a haza fegyveres szolgálatát, tegye le a katonai esküt. Legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája.”

A momentumos pártelnök által említett Budai Gyula fideszes képviselő pedig azt írta a közösségi oldalán:

Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy Fegyőr Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált! Nagy pofa van és azonkívül semmi nincs a Fekete-Győrnél és testnevelésből felmentett Momentumos párttársainál”.

Fekete-Győr András minderre bejegyzésében úgy reagált,

„Fogalmam sincs, hogy jön ez ahhoz, hogy politikai kérdésekben igazam van-e, de ez most mindegy. Végtelenül jól szórakozom ugyanis azon, hogy olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni.

Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre – de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!”

Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit…

Posted by Fekete-Győr András on Sunday, 17 January 2021

FRISSÍTÉS: Megérkezett Németh Szilárd válasza, nincs benne sok köszönet:

Eldurrant Németh Szilárd agya: Ingerülten, románozva felelt Fekete-Győr András futóverseny-kihívására

.

Valódi Hírek