Az eddig Balog Zoltán vezette fideszes pártalapítvány 800 millió forintos épületbe költözött Brüsszelben

Pazar helyre, egyenesen az unió szívébe.

Egy patinás, százéves ház egy teljes emeletével bővült a Fidesz pártalapítványának, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) ingatlanportfóliója szeptemberben – írja a HVG.

A lap szerint az irodák Brüsszel egyik legfrekventáltabb pontján, az unió főterének is nevezett Schuman téren vannak.

Az SZPMA Az Európai Bizottság központi épületére, a Berlaymont-ra néző, összesen 506 négyzetméternyi irodaterületéhez

2,274 millió euróért, vagyis több mint 800 millió forintért jutott hozzá. Az alapítvány azonban nem magát az irodát, hanem az azt tulajdonló belga vállalkozást vette meg.

A Fidesz pártalapítványa egyébként már évek óta készül rá, hogy megvesse a lábát külföldön. Az alapítvány éléről a napokban leköszönt Balog Zoltán ugyanis a 2018-as választások után beszélt arról, hogy fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni, hogy ezzel is ellensúlyozzák a Magyarországról külföldre eljutó, szerintük gyakran egyoldalú és kiegyensúlyozatlan híreket, illetve bemutassák „a valódi Magyarországot”.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek