Trump rajongói betörtek a washingtoni Capitoliumba, nem fogadják el az eredményt (+videók)

Több százan rohamozták meg a törvényhozás épületét, könnygázt is be kellett vetni.

Magyar idő szerint szerdán este negyed kilenckor Trump-párti tüntetők betörtek a washingtoni Capitoliumba, az amerikai törvényhozás épületébe, ahol az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén a tagállamokból érkező elektori szavazatok hivatalos megszámlálása zajlott.

Az ülést Mike Pence alelnök vezeti, és Donald Trump abban bízott, hogy alelnöke érvényteleníteni tudja az elektori szavazatokat, ezzel megakadályozva Joe Biden elnökké válását.

„Ha Pence alelnök sikerrel jár, akkor miénk lesz az elnökség” – hergelte híveit Trump a Twitteren.

Pence azonban nem váltotta be az elnök reményeit. Az alelnök közleményben szögezte le: ehhez nincs meg a jogköre.

Trump-szimpatizánsok ezért áttörték az ülésnek helyet adó Capitolium köré vont kordonokat, és megrohamozták az épületet védő rendőröket.

A rendfenntartók az ostrom miatt elrendelték az komplexum két épületének kiürítését.

Videók:

.

.

A tüntetők magyar idő szerint este nyolc órára már a Capitolium lépcsőjét is elözönlötték. Nem sokkal később már a Capitoliumba is bejutottak, és azt követelték, hogy találkozhassanak a szenátorokkal.

A CNN szerint kiürítettek két hivatali épületet, de nem a tüntetés, hanem egy gyanús csomag miatt, amiről kiderült, hogy ártalmatlan volt. A portál szerint berekesztették a képviselőház ülését. Washingtonban pedig kijárási tilalmat rendeltek el.

A CNN értesülései szerint több száz tüntetőnek sikerült bejutnia az épületbe, amit emiatt lezártak, az ülést felfüggesztették mindkét házban.

Trump-szimpatizánsok a Capioliumban

A képviselők az irodáikban, szenátorok a szenátusi teremben várakoznak. Mike Pence alelnököt a CNN forrásai szerint kimenekítették az épületből.

A tüntetők az ülés kezdetével párhuzamosan a közelben tartott demonstrációról vonultak az épülethez, ahol a helyszíni tudósítók szerint kaotikus jelenetek alakultak ki. Az MSNBC tudósítója szerint könnygázt használtak a Capitoliumon belül is.

Trump híveinek több ezres demonstrációján felszólalt maga az elnök is, aki kijelentette, soha nem ismerik el a vereségét.

Trump „gyenge republikánusoknak” bélyegezte a választási eredményeket szentesítőket. Miután a tüntetők az épülethez vonultak Trump a Twitterén azt kérte, hogy mindenki támogassa a kongresszusi rendőrséget és a hatóságokat, és maradjon békés.

Frissítés: A HuffingtonPost tudósítója, Igor Bobic szerint egy tüntető bejutott a szenátusi kamara termébe, elfoglalta az emelvényt és azt kiabálta, „Trump nyerte a választásokat”.

A capitoliumban, ahol a CNN tudósítása szerint teljesen eluralkodott a káosz, Trumppal pedig már a republikánus képviselők is nyíltan szembennek.

Adam Kinzinger, Illinios állam republikánus képviselője Twitteren puccs-kísérletet emlegetett, és azt írta, Trump már nem az országot védi.

Egy másik republikánus képviselő, Mike Gallagher a CNN-nek adott nyilatkozatában azt mondta, Trumpnak kell leállítani a tüntetőket. „A négy év alatt soha nem mondtam ilyent, de most arra kérem Donald Trumpot, hogy menjen fel Twitterre és állítsa le, ami történik, mondja meg az embereknek, hogy menjenek haza” – mondta Gallagher.

Frissítés: Trumpot már a tanácsadói is arra kérik, hogy lépjen fel, adjon ki közleményt mielőtt teljesen eluralkodik a Capitoliumban. Az elnök azonban mindeddig elutasította a közbelépést. A CNN szerint a jelenleg Delawerben tartózkodó Joe Biden viszont hamarosan beszédet fog tartani a történésekkel kapcsolatban.

(CNN / AP / Telex / atv.hu)

Valódi Hírek