FRISS: Elnöksége végéig kitiltják Trumpot a Facebookról és az Instagramról

Az eredeti 24 óra helyett.

Mark Zuckerberg nem sokkal ezelőtt személyes Facebook-oldalán jelentette be, hogy az elmúlt 24 óra „sokkoló” eseményei, így a washingtoni Capitolium elleni támadás után nem 24 órára, hanem elnöksége végéig felfüggesztik Donald Trump Facebook- és Instagram-oldalát.

A Facebook alapító Zuckerberg azt írta, Trump jelenléte a cég közösségi oldalain túl nagy kockázatot jelentene, hiszen most már egyértelmű, hogy az elnök arra használja a platformjait, hogy elnézze, mintsem elítélje a követői erőszakos cselekedeteit.

„Az elnökválasztás eredményének Kongresszus általi szentesítése után az egész ország számára az kell legyen a legfontosabb, hogy békésen és a demokrácia normáinak megfelelően teljen el a következő 13 nap az új elnök beiktatásáig” – írta a Facebook-mogul.

Hozzátette, az elmúlt években lehetővé tették, hogy Trump a szabályoknak megfelelően használja a közösségi platformokat, habár több tartalmat is el kellett távolítani, illetve meg kellett jelölni az oldalain a közzétett bejegyzések hitelessége miatt.

„Azért tettük ezt, mert úgy gondoltuk, a nyilvánosságnak joga van a legszélesebb körű politikai beszédhez, még akkor is, ha az egyébként vitatott. Ám a jelenlegi kontextus teljesen más, a platformjainkat ugyanis olyan célra használják fel, hogy erőszakot szítsanak a demokratikusan megválasztott kormányunk ellen” – vélekedett Zuckerberg.

The shocking events of the last 24 hours clearly demonstrate that President Donald Trump intends to use his remaining…

Posted by Mark Zuckerberg on Thursday, 7 January 2021

A Trump által nagyobb előszeretettel használt Twitter 12 óráta szintén letiltotta az elnök fiókját, és kilátásba helyezte a végleges törlést is.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek