A Föld megáll a keringésben attól a baromságtól, amit Deutsch Tamás összehordott a Pesti TV-ben (+videó)

Erősen indította az évet a jogfosztott EP-képviselő.

Az Európai Néppárt lényegében tucatnyi olyan törpepárt befolyása alá került, amelyek a sikertelenséget, lúzerséget tekintik néppárti erénynek, ugyanakkor szívesen kacsingatnak a liberális, baloldali pártok irányába. — mondta Deutsch Tamás a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorában kedden.

A képviselő az adás második felének volt a vendége, a beszélgetést egy ízes kommunistázással indították, és eleresztett néhány — szó szerint — akasztófapoént is. Jeszenszky kérdésére, hogy tulajdonképpen mi is a Néppárt baja Deutschcsal, azt a választ kapta:

„Itthon zsidó vagyok, kint antiszemita.”

Miután elkacarásztak azon, hogy Deutsch akkor zsidó-e vagy antiszemita, elhangzott a kérdés: „Az MTK elnökségében nem volt valami zavar, hogy az MTK elnökének a németek elvették a jogait? Nem idézett ez rossz korszakokat?”

Az EP-képviselő néppárti jogfosztásával kapcsolatban elmondta: az európai politika hasonlít a Franciaországban — „sok színesbőrű részvételével működő” — Bourbon-korra, amikor a diplomáciában szokás volt egymást szemben halomra dicsérni, miközben politikai ellenfelei háta mögött mindenki kereste a lehetőséget, hogy a legbrutálisabb, gyalázatosabb módon járassa le azokat.

Szerinte egész Európában a farok csóválja a kutyát, a német jobboldali CDU–CSU-koalíció pedig évek óta kénytelen a német Gyurcsány Ferenccel és Fekete-Győr Andrással koalícióban kormányozni, mivel nem érnek el megfelelő arányú választási sikert.

Elmondta: az Európai Néppártban is nagy számban képviseltetik magukat olyan törpepártok, akik óriási zsarolási potenciállal rendelkeznek.

Hozzátette, hogy a sikeres pártokon a Néppártban szinte számon kérik a választási sikert, és azt hangoztatják, hogy

„mi vagyunk az igazi néppárti tagpárt, mert mi sikertelenek, lúzerek, tehetségtelenek vagyunk, a saját szavazóink övsömört kapnak tőlünk, ellenben úgy képviseljük a néppárti értékeket, hogy nagyon nyitottak vagyunk liberális, a baloldali értékeket megfogalmazó elképzelések iránt.” — fogalmazott.

Deutsch a műsorban kitért arra is, hogy a Franciaországban szilveszter éjjelén felgyújtott 861 autót sikerként tálalta a média, mivel az előző években ez a szám 1500 körül volt.

„Mit éreznénk, ha kiállna Pintér Sándor belügyminiszter és azt mondaná: kedves magyar polgárok, sokat javult 2020-ról ’21-re a magyar polgárok biztonságérzete, hiszen a 180 felgyújtott gépjárműhöz képest csak 120-at gyújtottak fel?” — tette fel a kérdést.

Az EP-képviselő szerint Európa erőssége mindig is a sokszínűség volt, és attól tart, ez a sokszínűség előbb-utóbb csak Közép-Európa egyre szűkülő területein lesz fenntartható, míg a Nyugat hiába lesz gazdaságilag előnyben, ha a mindennapi élet szempontjából nem.

„Lehet, hogy a francia minimálnyugdíj magasabb, mint a magyar, de ott csak szilveszterkor 861 autót gyújtanak föl. Bármekkora lehet az én minimálnyugdíjam, nem fogom jól érezni magamat abban az országban.” — mondta.

A teljes videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek