Tömegeket lakoltatott ki idén a kormány, járvány ide vagy oda

Néhány száz családot azért csak az út szélén hagytak.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesítése alapján

2020 első negyedévében összesen 1097 esetben történt ingatlankiürítés.

Ez a szám jelentősen alacsonyabb, mint a 2019-es adat — számolt be a 24.hu.

Ez annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány első hullámának időszakában kilakoltatási moratórium volt érvényben. Ősztől azonban már nem volt hatályban ez a rendelkezés, és ez meg is látszik a számokon: csak július és szeptember között mindösszesen 957 esetben történt kilakoltatás.

Ez a szám hasonló, mint a korábbi években, tavaly ugyanis 1096, 2018-ban pedig 919 kilakoltatás volt a harmadik negyedévben. A téli kilakoltatási moratórium november 15-étől van érvényben, azonban az október 1-je és november 15-e közötti lakáskiürítések számáról jelenleg még nincsen adat.

Az utolsó negyedévben az utóbbi évek adatai alapján 750 esetben történt kilakoltatás, ez a szám azonban idén még magasabb lehet. A jelenlegi tendenciák alapján az idei ingatlankiürítések száma megközelítheti a 2000-ret.

Az Utcajogász Egyesülethez érkező bejelentések magas száma alapján arra lehet következtetni, hogy idén ősszel rekordszámú kilakoltatás volt.

Októberben és novemberben az egyesülethez érkező bejelentések harmada a lakhatáshoz fűződött, köztük magas volt a jelzett kilakoltatások száma a válság miatt bajba került emberek sokasága miatt.

A végrehajtói kar jelentése alapján az elmúlt öt évben összesen 14. 567 esetben történt kilakoltatás. Fontos tény, hogy a kiürített ingatlanok száma nem minden esetben egyezik az utcára kerülő emberekével, így

ez a szám valójában ennél jelentősen magasabb is lehet.

(24.hu nyomán)

(Címlapfotó: Mérce)

Valódi Hírek