Elképesztő pénzügyi csúcsokat dönget Felcsút: Ennyi jövedelmet vallottak be tavaly a faluban

A magyar Eldorádó.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019-es adatai szerint 304 830 magánszemély vallott be osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből és hasonlókból származó tőkejövedelmet. A legmagasabb egy főre jutó tőkejövedelmet Felcsút községben jelentették be — ismertette a GKI Gazdaságkutató.

A “tőkések” országos megoszlása négy megyében öt százalék körüli volt, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében 5 százalék, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 4,9 százalék. Tolna megyében és Nógrád megyében viszont meglehetősen alacsony – 2 százalék, illetve 1,4 százalék – volt az arányuk.

A legmagasabb, átlagosan 472,4 millió forint egy bevallóra jutó tőkejövedelmet Felcsút községben vallották be, a településen összesen 30,7 milliárd forintnyi tőkejövedelem keletkezett

2019-ben a NAV adatai szerint.

Budapesten és a megyei jogú városokban él a “tőkések” 45 százaléka, az összes tőkejövedelem több mint felét, 55 százalékát is itt vallották be . Az egy “tőkésre” jutó bevallott tőkejövedelem átlagosan 8,2 millió forint volt a fővárosban.

A fővároson belül a XII., a II., és az I. kerületben volt a legmagasabb az érték – fejenként 16,7, 15,7 és 10,9 millió forint.

A megyei jogú városokban ez átlagosan 5 millió forint volt tavaly.

(Infostart nyomán)