Szombathy Pál szerint a régi Indexnél liberális aktivisták dolgoztak, és nem érzi úgy, hogy asszisztált volna a lap szétveréséhez

Vaszily Miklós ordítva rúgta ki.

November végén távozott Szombathy Pál az Index vezérigazgató-főszerkesztője, aki Dull Szabolcs helyét vette át a lapnál. Az ideiglenes főszerkesztőt pedig egy megbízható NER-pribék, Fekete-Szalóky Zoltán váltotta. Ezzel hivatalosan is ledőlt a független sajtó egyik utolsó jelentős bástyája.

Szombathyval menesztését követően a 24.hu készített nagyinterjút, melyben az egykori főszerkesztő rövid Indexes pályafutását magyarázta, és jóslatokba bocsátkozott az Index jövőjét illetően is.

Szombathy Pál Dull távozását követően csak úgy volt hajlandó elvállalni a lap vezetését, ha az tartalmilag független maradhat, és az új szerkesztőség tagjairól is szakmai alapon dönthetnek csak. Négy hónapja ezeket a feltételeket a tulajdonosok biztosították is neki. Ennek ellenére az eredeti szerkesztőség tagjai felmondtak, részben önérzetből és a fojtogató közeg miatt, másrészt pedig azért, mert már Dull kirúgása előtt létrehozták azt a céget, amely a telex.hu tulajdonosa lett. Vagyis a szerkesztőségnek volt közös B terve – magyarázta az egykori főszerkesztő.

Hozzáteszi, ő végig hitt abban, amiben a korábbi szerkesztőségi tagok nem, hogy az alapítványi konstrukció okán lehetőségük lesz egy Fidesztől független médiumot csinálni, annak ellenére, hogy a tulajdonosok a NER-hez tartoznak. Állítja, azt valóban nem tudta, hogyha

az index.hu Zrt. veszteséges, akkor az Indamedia, vagyis a NER jogosult megvásárolni az alapítványt.

Vaszily Miklós jelenlétét sem érezte fenyegetésnek, mint mondta: „az Origónál, a köztévénél, az Echónál és a TV2-nél semmi nem gátolta őt az akarata érvényesítésében. Az Index ebből a szempontból egyedi eset. Képzeljünk csak el egy állatkertet: tele veszélyes ragadozóval és békés látogatókkal; mégsem történik baj. Vajon miért? Hát mert ott a rács a ragadozók és a látogatók között. A rács által működik az állatkert, a konstrukció! Az Indexnél az alapítványi forma volt a rács, emiatt vállaltuk egyáltalán. Nem sejtettem, hogy a rácsok egyszer csak megnyílnak, és ott találjuk magunkat szemtől szembe a vadakkal.”

Szombathy Pál mindkét politikai oldaltól kapott hideget-meleget. Arról mi is írtunk, hogy megosztotta Orbán Viktor beszédét, mellyel egyet is értett, és több olyan kijelentése is volt, mely nem éppen az eredeti Index szellemiségét tükrözte. Az egykori főszerkesztő azt gondolja, neki mindig is az volt a célja, hogy a lap, melynél dolgozik, középen legyen.

Véleménye szerint a jó újságíró nem aktivista, hanem tényeket közöl.

„Csillapíthatatlanul él bennem a közszolgálati értékrend vágya. Álmaim szerkesztősége világnézetileg színes; iszonyatosan unom, hogy a sajtótermékekben vagy csak ilyen, vagy csak olyan narratívát kapok, ráadásul zömmel indulatvezéreltet. Én azt szeretem, ha a cikkekben több nézőpont jelenik meg, és majd az olvasó eldönti, melyiknek hisz.”

Hozzáteszi, szerinte a Dull Szabolcs vezette Indexnél is nagyrészt aktivisták dolgoztak, az általa vezetett szerkesztőségnek viszont a „liberálisként középre” volt a jelmondata.

Szombathy azt is elmesélte, hogyan építette fel néhány hét leforgása alatt a saját szerkesztőségét, utólag visszagondolva valószínűleg ezért is választották őt a pozícióra. Ismerték a munkásságát, tisztában voltak vele, hogy ahogyan egykor a Magyar Hírlapnál, úgy most is fel tud majd húzni egy működő lapot gyakorlatilag a semmiből.

Hozzáteszi, talán a kormánypárti vezetőség reménykedett is abban, hogy kitart majd akkor is, ha az Index a NER újabb szócsöve lesz.

Ő viszont hangsúlyozza, csak addig a pontig volt hajlandó a portálnál dolgozni, amíg azok a bizonyos rácsok ki nem nyíltak.

Úgy érzi, amivel megbízták, azt ő teljesítette: „kisebb létszám, kisebb költségvetés, stabil működés. És ami felé haladtam: 2021-ben visszavenni a piacvezető szerepet.”

Visszaemlékezett a kirúgására is: „November 23-án Sztankóczyval egyeztetésre mentünk a tulajdonosokhoz. Vaszily irodájában már ott várt az utódom, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak. Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk.

Egyszerre volt szörnyű és abszurd és komikus a jelenet, tényleg, mintha Alsó-Üzbegisztánban lettünk volna.”

A viharos távozást követően Szombathy tisztában van vele, hogy az ellenzéki sajtóban nem látják szívesen, és jó eséllyel nem kapna állást a kormánymédiában sem, melyre nem is igen vágyik. Mindezek ellenére bizakodó és úgy gondolja, ő az Index főszerkesztőjeként mindent megtett a lap függetlenségéért. Úgy tűnik, ennyit tehetett.

(24.hu nyomán)